A Sheffield gyengén kezdte az angol másodosztályú bajnokságot, a 24 csapatos Championshipet, 11 forduló után az utolsó előtti helyen állt, mindössze hat ponttal, így menesztették Gary Monk vezetőedzőt.
Az utód keresésekor több név felkerült sheffiled-iek listájára, közöttük a barcasági származású, jelenleg az UTA-t felkészítő Bálint László György, aki két évvel ezelőtt az FK Csíkszereda edzője is volt.
Bálint edzőként megfordult a Tatrangi Unirea, az Academica Clinceni, a Marosvásárhelyi ASA, a Sportul Snagov és a Bukaresti Metaloglobus csapatainál – és mindenhol eredményes edzőként maradt meg az emlékezetben.
A hírt az érintett, Bálint László György is megerősítette a Székelysportnak,
elmondta, hogy Bogdan Apostu ügynököt bízta meg az esetleges tárgyalásokkal, de végül a Sheffield Wednesday a 62 éves Tony Pulisszal állapodott meg.
„Nevem valóban szerepelt a Sheffield Wednesday listáján. Számomra elismerést jelent, hogy szóba hoztak egy ilyen fontos angliai csapatnál, annak ellenére, hogy végül nem valósult meg.
Azonban én most az UTA edzője vagyok, a romániai futball egyik márkás csapatának a szakvezetője, ahol nagyon jól érzem magam, és minden tudásomat, erőmet, kapacitásomat arra teszem fel, hogy az aradi csapattal minél jobban szerepeljünk a román 1. Ligában” – nyilatkozta a Bálint László György.
Az UTA tíz forduló után a 7. helyen áll a 16 csapatos román élvonalban.
Az 1867-ben alapított Sheffield Wednesday négyszer nyert angol bajnokságot
(1903, 1904, 1929, 1930) és háromszor volt kupagyőztes (1896, 1907, 1935).
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!