A Nyárádtői Unirea fordulatos mérkőzést játszott a Gyulafehérvári Unirea vendégeként, ahol megszerezte első pontjait, illetve első győzelmét idegenben. A nyárádtőiek az első félidő közepén kerültek előnybe, és az 55. percig tartott a vezetésük, ekkor azonban a hazaiak egalizáltak, sőt negyedórával később már megfordították az állást.
A hajrá azonban a vendégeké volt, az egyenlítő találatot a 87. percben lőtték Solymosy Lehel révén, majd a hosszabbításban Victor Caliani góljával mindhárom pontot bezsebelték.
A játéknap előtt a második helyen álló, még veretlen Szászrégeni Avântul az éllovas és hibátlan Kudzsiri CSO otthonában játszott. A vendégek az első félidő végén megszerezték a vezetést, de előnyük alig két percig tartott, a házigazda gyorsan kiegyenlített. A második félidőben már csak a kudzsiriak voltak eredményesek, akik negyedóra alatt három gólt is lőttek, így végül fölényesen nyertek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!