Hirdetés

Mérsékelte a magyar válogatott rendbontók miatti büntetését az UEFA

Fotó: MTI/Illyés Tibor

MTI
2021. november 17., 20:20

Három helyett csak két UEFA-versenysorozatban sorra kerülő hazai tétmérkőzést kell zárt kapuk mögött lejátszania a magyar labdarúgó-válogatottnak, de a másodikat két évre felfüggesztette az európai szövetség – számolt be a másodfokú döntésről a magyar szövetség (MLSZ) honlapja.

MTI
2021. november 17., 20:20

Az UEFA július 9-én három zárt kapus meccset rendelt el diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette az MLSZ-t, illetve kötelezte arra, hogy „EqualGame” (Egyenlő Játék) feliratú molinót helyezzen ki ezeken a találkozókon.

Hirdetés

Az eredeti büntetést az UEFA azért szabta ki, mert a nyári Európa-bajnokságon Budapesten és Münchenben, a portugálok, a franciák, illetve a németek elleni mérkőzésen diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók. Az első verzióban a harmadik mérkőzésre szóló büntetést függesztette fel két évre az európai szövetség.

A magyar szövetség – mint fogalmaz – a rasszizmus elleni elkötelezettségének hangsúlyozása mellett fellebbezett a döntés ellen, mivel meggyőződése szerint az érintett találkozókon jellemzően a 60 ezer néző sportszerű szurkolása volt tapasztalható, és „ennek hitelt érdemlő bizonyítására részletes indoklást nyújtott be az UEFA döntéshozóihoz”. Az UEFA pedig másodfokon, szerdán mérsékelte a büntetést.

Marco Rossi csapata a következő UEFA által szervezett tétmérkőzéseit jövő júniusban és szeptemberben fogja játszani a Nemzetek Ligája A divíziójában, így a kiszabott zártkapus büntetést is akkor fogja letölteni. Az NL sorsolása december 16-án lesz.

Az MLSZ emellett jelezte, hogy nyilvánosságra került a nemzetközi szövetség döntése is a magyar-angol vb-selejtező mérkőzés kapcsán beadott fellebbezésre. A FIFA első fokon pénzbírság mellett két mérkőzés zárt kapus megrendezését rendelte el, de a második találkozó esetében a végrehajtást felfüggesztette. Szerdán a világszervezet másodfokon is megerősítette döntését, a magyar szövetség pedig kéri a részletes indoklást – olvasható az mlsz.hu oldalon.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Az albán bajnokot is legyőzte a Konferencia Ligában a Craiova

A román bajnok Universitatea Craiova 2–0-ra legyőzte az albán Egnatiát az UEFA Konferencia Liga alapszakaszának harmadik fordulójában, ezzel második sikerét aratta a sorozatban.

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!