Hirdetés

Megtörte a nagyszebeniek veretlenségét a Sepsi OSK

Az utóbbi három meccsét megnyerte a sepsiszentgyörgyi együttes
Fotó: Pinti Attila

2022. október 02., 15:12

Pedig a Hermannstadt FC a szünetben még vezetett a háromszékiekkel szemben a Szuperliga vasárnapi meccsén. Két rögzített játékhelyzetből fordítottak, így ott maradtak a tabella élbolyában.

2022. október 02., 15:12

Vasárnap kora délután az újonc, a Nagyszebeni Hermannstadt FC volt a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK ellenfele a labdarúgó 1. Liga alapszakaszának 12. fordulójában. A hazai mérkőzéseit Medgyesen rendező gárda az egyetlen veretlen csapat volt az élvonalban: hat győzelem mellett négy döntetlent jegyzett. A piros-fehérek a pontvadászat kis szünete előtt az idény legnagyobb arányú, 7–0-ás diadalát aratták.

Hirdetés

Korántsem esett egymásnak a két fél, a mérkőzés első felében felejthető produkciót mutattak. Az első valamirevaló helyzet, amire felkaphattuk a fejünket a 25. percben volt. Ekkor sem találták el a kaput a labdával, csupán a nagyszebeniek kétszeri beívelése pattogott az ötösön, miután a háromszéki védelem felszabadított.

A félidő második felében a házigazdák vették át a kezdeményezést, a 37. percben Paraschiv villant meg, megiramodott, betört a tizenhatosra, átette a jobb lábáról a balra, kilőtte a bal felsőt (1–0).

A szépségdíjas gólt követően sem vett vissza a Hermannstadt, Niczulynak kétszer is tisztáznia kellett. A Sepsi OSK nem sok focit játszott az első felvonásban.

Hármas cserével próbálta felrázni tanítványait Cristiano Bergodi. Aztán az 56. percben Varga Roland is pályára lépett – először Sepsi OSK-mezben. A játék képe csak annyival változott, hogy megjelentek a sárga lapos figyelmeztetések. Az 58. percben Aganovic lábán volt az egyenlítés lehetősége, egy távoli próbálkozást nem tudott magához ölelni a hálóőr, a kipattanót nem tudta a kapura küldenie a vendégek középpályása.

Beszorította ellenfelét a Sepsi OSK, a másik erdélyi csapat jól állta a sarat, pár ízben a szerencse is mellettük volt. Például a 72. percben egy szögletet követően Ninaj és Ștefănescu egymást zavarták, pedig csak a kapu előterében be kellett volna pöccinteni...

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A 75. percben aztán ez sikerült, szöglet után egy kavarodás után Ciobotariu valahogy bekotorta (1–1).

Nem elégedett meg egyik együttes sem a pontosztozkodással, ezért a végjáték élénk volt. Alig hogy beállt Safranko, a 87. percben ugyancsak egy szögletet követően az ötösről a jobb alsóba bólintott (1–2).

Fordított a Sepsi OSK, ezzel pedig zsinórban a harmadik győzelmüket szerezték meg, ott vannak a felsőházi rájátszást jelentő ötödik helyen a tabellán. A Hermannstadt FC pedig elkönyvelte első vereségét ebben a kiírásban, de ők is ott vannak a legjobbak között.

Labdarúgó Szuperliga, alapszakasz, 12. forduló:

Nagyszebeni Hermannstadt FC–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–2 (1–0).
Gaz Metan Stadion, Medgyes, vezette: Radu Petrescu (Bukarest).
Gólszerzők: Daniel Paraschiv (37.), illetve Denis Ciobotariu (75.), Pavel Safranko (87.).
Hermannstadt: Muțiu – Butean, Bejan, Stoica, Opruț – Mino, Biceanu (Răuță, 72.) – Balaure (Buhăcianu, 85.), Alhassan (Petrescu, 72.), Oroian (Popescu, 72.) – Paraschiv (Babic, 85.). Edző: Marius Măldărășanu.
Sepsi: Niczuly – Radoslav, Ciobotariu, Ninaj, Dumitrescu – Rodriguez (Matei, 46.), Păun, Aganovic (Safranko, 85.) – Golofca (Ștefănescu, 46.), Rondon (Tudorie, 46.), Gheorghe (Varga, 56.). Edző: Cristiano Bergodi.

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz, 12. forduló

Labdarúgó Szuperliga, 2022–2023-as szezon, alapszakasz

FC Hermannstadt:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!