Hirdetés

Megtartotta a főpróbát az U19-es kupadöntőre a Sepsi OSK II.

Korábbi felvétel
Fotó: Erdély Bálint Előd

2022. május 13., 22:15

Korán vezetést szerzett a Sepsi OSK II., de hamar érkezett a vendégek válasza, és bár a háromszékiek a mérkőzés nagy részében irányították a játékot, az idény utolsó hazai mérkőzésén csak döntetlent értek el a Barcarozsnyói Olimpic Cetate ellen.

2022. május 13., 22:15

Alexandru Andrási vezetőedző tulajdonképpen a Román Kupa döntőjére készülő U19-es csapatot küldte pályára, amelynek átlagéletkora alig érte el a 18 évet.

A fiatalok azonban nem ijedtek meg a feladattól, és már a találkozó 11. percében megszerezték a vezető találatot. Ekkor Bende szögletről ívelt középre, Ianău pedig kiemelkedve a védők gyűrűjéből, a kapuba bólintott (1–0).

A piros-fehérek öröme viszont nem tartott sokáig, négy perc elteltével a bizonytalankodó védelmet még kisegítette Niczuly, de ő is hibázott, és miután röviden szabadított fel, a labdát Alupoaie elcsípte, majd kilőtte a rövid felsőt (1–1).

A bekapott gól nem szegte kedvét az OSK csikócsapatának, sorra vezették támadásaikat a vendégek kapujára, de előbb Șerban nem tudott kihasználni egy remek lehetőséget, majd Nistor szabadrúgásból elengedett lökete süvített el a keresztléc felett, a 35. percben pedig Grigore lövését tolta szögetre a rozsnyói kapus.

Hirdetés

A második félidő sem hozott különösebb változást a játékban, továbbra is Andrási mester tanítványai birtokolták többet a labdát,

és bár kevesebb helyzetet tudtak kialakítani, Grigore az 55. percben így is közel járt a gólszerzéshez, nem sokkal később pedig Toma egy egyéni akció végén lőtt kapu mellé.

Ezzel viszont a szentgyörgyiek el is lőtték a puskaporukat, ahogy telt az idő, támadásaikból már hiányzott az átütő erő, és a cserék sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, a vendégek pedig láthatóan elégedettek voltak a döntetlennel, így a mérkőzés végéig több találat már nem született, és a két csapat megosztozott a pontokon.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, rájátszás, 8. forduló:
Sepsi OSK II.–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Ianău (11.), illetve Alupoaie (15.).
Sepsi OSK II.: Niczuly – Hamciuc, Ianău, Mitu, Bălănucă (Tusa, 46.), Rența, Grigore, Nistor (Horciu, 75.), Bende (Uja, 46.), Șerban (Veress, 65.), Kocsis (Toma, 46.). Edző: Andrási Alexandru.
Barcarozsnyó: Petrescu – Suciu (Dumitrovici, 65.), Ghetu, David, Rusu, Vîrlan, Drugă, Alupoaie (Babei, 69.), Solovăstru, Staicu, Ciopo (Argăseală, 82.). Edző: Lucian Petre.

Labdarúgó 3. Liga, 5-ös csoport, felsőházi rájátszás, 8. forduló

Székelyudvarhelyi FC:
FC Pucioasa:
Barcarozsnyói Olimpic Cetate:
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK II.:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Nem bírt egymással a Sepsi OSK II. és a Kovásznai Kárpátok a háromszéki fociderbin

Gól nélküli döntetlennel zárult a Sepsi OSK II. és Kovásznai Kárpátok közti háromszéki rangadó a labdarúgó 3. Liga visszavágósorozatának nyitányán, a 12. fordulóban rendezett összecsapáson egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni.

Öngól döntött a Hargita megyei rangadón

A Székelyudvarhelyi FC pénteken délután hazai pályán legyőzte a Gyergyószentmiklósi VSK együttesét a labdarúgó 3. Liga 12. fordulójában.

Nem sáfárkodott jól a helyzetekkel, pontokat hullajtott a Kézdi SE

Szakadó esőben, sáros talajon nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely mindössze döntetlent ért el a vendég Viitorul Onești ellen a labdarúgó 3. Liga 11. körében.

A pihenő után összeomlott a Gyergyószentmikósi VSK

Nem tudta megnehezíteni a Bradul Putna dolgát a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában. Az első félidőt még sikerült kapott gól nélkül átvészelni, de a szünet után háromszor is betalált a bukovinai csapat.

Sorozatban harmadszor kaptak ki a Sepsi OSK fiataljai a 3. Ligában

Kétgólos vereségbe futott bele a Sepsi OSK fiókcsapata a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 11. játéknapján, a piros-fehérek hazai környezetben kaptak ki a Muscelul Aro Câmpulungtól.

Két gyors góllal nyert az Adjud Székelyudvarhelyen

Elszenvedte szezonbeli harmadik vereségét a Székelyudvarhelyi FC, ezúttal hazai pályán nem bírt a CSM Adjuddal pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 11. fordulójában, a Vrancea megyeiek magukkal vitték a pontokat.

Elcsípett egy pontot a listavezetőtől a Gyergyószentmiklósi VSK

A Vaslui-i CSM együttesét fogadta szombaton délután a Gyergyószentmiklósi VSK a labdarúgó 3. Ligában. Nem veszítette el veretlenségét a listavezető, de csak egy pontot tudott elvinni.

Szárnyal és már második a Kézdivásárhelyi SE, sereghajtóvá vált a Kovászna

Újabb értékes győzelmet aratott idegenben a Kézdivásárhelyi SE, amely zsinórbeli ötödik sikerével előlépett a rangsor második helyére a labdarúgó 3. Ligában. Ezzel szemben a Kovásznát az ág is húzza, kilencedik vereségével lecsúszott az utolsó helyre.

A csőd szélére került a székelyföldi csapatok csoportellenfele

Elutasította a Ceahlăul Piatra Neamț átszervezési tervét a Bákói Ítélőtábla, ezzel a hagyományos labdarúgóklub a csőd szélére került. A döntés a harmadosztályú szereplését is veszélybe sodorhatja, nagy az esélye annak, hogy visszalép a bajnokságtól.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!