A Dinamo a 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó fordulójában bukta el az egyenes ágon való feljutást, míg az FC Argeș a Szuperliga alsóházában a 8. helyen végzett, a zárófordulóban menekült meg a kieséstől.
A fővárosiak az első negyedóra végén szereztek vezetést, majd kegyetlenek voltak támadásban. Tetszetős játékkal az első félidő közepén túl négy percen belül két újabb gólt lőttek a hibát hibára halmozó és tehetetlen vendégeknek, és még a szünet előtt is betaláltak.
A folytatásban az FC Argeș hamar szépített, de egyből érkezett a válasz a túloldalon, majd néhány perccel később a hatodik találatával a Dinamo beállította a végeredményt, a pitești-iek az utolsó félórában emberhátrányban játszottak.
Kiütéses győzelmével a bukaresti együttes nagyon közel került ahhoz, hogy alig egy év után visszajusson az élvonalba, ehhez meg kell őriznie a tetemes előnyét a szombaton 21 órától rendezendő idegenbeli visszavágón.
A másik osztályozós párharcban a Gloria Buzău és az Aradi UTA gól nélküli döntetlenről készülnek az aradi visszavágóra, amelyet vásárnap 21 órától játszanak le.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!