HIRDETÉS

Megszakadt a második számú zetelaki csapat jó sorozata

Agyagfalván a házigazdák kezdeményeztek többet, de a vendégek rúgták a gólokat
Fotó: Veres Nándor

2018. június 05., 13:42

Gólzáporos fordulót rendeztek múlt hét végén az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az A és a C csoportban nem történt nagy meglepetés, a B-ben viszont hazai pályán szenvedett vereséget az éllovas Zetelaka II., a 7. helyen álló Bogárfalva vitte magával mind a három pontot a Küküllő mentiek otthonából.

2018. június 05., 13:42

Játék nélkül nyert az A csoport listavezetője, ugyanis a hét végi 22. fordulóban a bajnokságból kiszállt Székelyszentlélekkel kellett volna találkoznia. Legközelebbi üldözője, a Sporting magabiztosan győzött az utolsó előtti helyen álló felsőboldogfalviak vendéglátójaként. Az udvarhelyiek kilenc gólt rúgtak ellenfelük hálójába. Így tehát továbbra is megközelíthető távolságban maradtak a lövéteiektől.

Hatalmas zápor előzte meg a Székelyvarság–Zetelaka mérkőzést, emiatt a pályán bokáig ért a sár, és a foci hangulata is elromlott. A kedvezőtlen körülmények a házigazdáknak kedveztek, két góljukkal legyőzték a szomszéd község csapatát.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Sokkal jobb pálya várta Agyagfalván a szentábrahámi csapatot, a hazaiak ismét kitettek magukért a játéktér előkészítésében, és szerencséjük is volt, hogy az eső nem mosta el a találkozót.

A mérkőzésen viszont nem állt melléjük Fortuna: bár a házigazda Lendület többet kezdeményezett, védelme kétszer is hibázott, amit büntettek a vendégek, és megszerezték a három pontot.

Farkaslaka csapata 3–0-ra is vezetett a szentegyháziak ellen, de szünetben játékosai „az öltözőben maradtak”, és nagyon rövid idő alatt egyenlítettek a vendégek. Két labdavesztés miatt kaptak ki a szentegyháziak, házigazdájuk ellentámadások révén büntetett.

HIRDETÉS

A kupasorozatban és a bajnokságban is remekel Betfalva. Múlt szerdán a 4. ligás Homoródalmási Homoródot 5–0-ra verte, a pontvadászat hétvégi fordulójában pedig Nagygalambfalvát győzte le 4–1-re.

Mindössze két meccsen született csupán egy gól a hétvégén. Ezek egyike a B csoportos Székelyderzs–Korondi Ifjúság összecsapás volt. Itt is már-már úgy nézett ki, egyik fél sem talál be a hálóba és osztozkodnak a pontokon, de a hosszabbítás második percében a hazaiak nem tudtak felszabadítani egy szabadrúgásnál, és egy szerencsésnek mondható góllal nyertek a korondiak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

A forduló meglepetése is ebben a csoportban történt. A 3. forduló óta veretlen Zetelaka II. hazai pályán kikapott a hetedik Bogárfalvától. Hiányos kerettel álltak fel a vendéglátók, ennek ellenére irányították a meccset.

Nagyon sok lehetőségük volt, míg a bogárfalviaknak négy, de azok mindegyikét értékesítették, és 4–1-re nyertek.

Sima győzelmet aratott a C csoport elsője, a homoródszentmártoniak 6–1-re verték meg a Parajdi SK-t, amely tíz emberrel játszotta végig a mérkőzést.

Kissolymoson nem mindennapi gól született. A homoródszentpéteriek a 89. percben megszerezték második találatukat,

és a hazaiaktól Fazakas László rögtön a középkezdésből kapura rúgta a labdát, amire senki sem számított, a játékszer pedig a hálóban kötött ki.

Ezzel szépítettek a kissolymosiak, de egyenlíteni már nem tudtak.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Szerdán bepótolnak egy elhalasztott mérkőzést az A csoportban, 18 órától rendezik meg a Szentábrahám–Farkaslaka találkozót.

Kupameccseket is rendeznek szerdán

Múlt héten véget ért a 2018–2019-es labdarúgó Román Kupa megyei selejtezőjének 4. szakasza, így kialakultak a negyeddöntő párosításai. A 4. szakasz eredményei: Szentegyházi Vasas–Balánbányai Bányász 0–3, Farcád–Farkaslaka 0–3, Fiatfalva–Székelyudvarhelyi Roseal 2–5, Betfalva–Homoródalmási Homoród 5–0, Szépvízi MŰ–Gyergyószentmiklósi VSK 3–4, Csicsói Ezüstfenyő–Gyergyószárhegyi Bástya 4–1.

A Székelykeresztúri Egyesülés és a Maroshévízi Pro Mureșul erőnyerő volt, játék nélkül jutott be a megyei szakasz legjobb nyolc együttese közé. A negyeddöntő mérkőzései: szerdán 18 órától Betfalva–Székelykeresztúri Egyesülés, Csicsói Ezüstfenyő–Balánbányai Bányász, vasárnap 18 órától Gyergyószentmiklósi VSK–Maroshévízi Pro Mureșul, június 13-án, szerdán 18 órától Farkaslaka–Udvarhelyi Roseal.

Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság, hétvégi eredmények

A csoport, 22. forduló:

Udvarhelyi Sporting–Felsőboldogfalva 9–0 (3–0), vezették Ilyés Cs. – Bartos L., Kecseti H., gólszerzők Petru Chiratcu (27.), Somorai Csaba (29.), Lőrincz Árpád (39.), Gál Csaba (54,), Gagiu Zsolt (59.), Balázsi Csaba (65.), Gudor Elemér (80., 85.), Andrási Gáspár (88.);

Fiatfalva–Malomfalva 2–3 (1–1), vezették Szabó Sz. – Ráduly I., Puja T., gólszerzők Mátyás Domokos (38., 90.), illetve Birtalan Barna (27.), Jakab Tamás (53.), Vass Arnold (86.);

Betfalva–Nagygalambfalva 4–1 (3–1), vezették Kiss I. – Fazakas K., Kányádi N., gólszerzők Cristian Mina (3., 43.), Tiboldi József (42.), Lukács Zoltán (66.), illetve Feleki Ernő (18.);

Agyagfalva–Szentábrahám 0–2 (0–2), vezették Sárkány J. – Feleki G., Főcze E., gólszerzők Simó Dezső (18.), Szőcs Dávid (39.);

Farkaslaka–Szentegyháza 5–3 (3–1), vezették Szabó A. – Joó R., Csíki A., gólszerzők Somolyák Csaba (9.), Hajdó László (28., 76.), Dénes Botond (36.), Gergely Tamás (74.), illetve Balog Zsolt (39.), Majlát Szabolcs (47.), Balázs László (49.);

Székelyvarság–Zetelaka 2–0 (0–0), vezették Kovács B. – Bíró E., Szécsi B., gólszerzők Kovács-Tifán Norbert (50.), Szász Attila (88.);
Lövéte–Székelyszentlélek 3–0 (játék nélkül).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – A csoport
M GY D V GK P
1. Lövétei Egyesülés 26 19 3 4 80–32 60
2. Udvarhelyi Sporting 26 17 3 6 89–51 54
3. Farkaslaki SE 26 15 5 6 94–39 50
4. Malomfalvi Ifjúság 26 13 7 6 68–47 46
5. Szentegyházi Vasas 26 14 3 9 63–42 45
6. Szentábrahámi Andycom 26 14 3 9 62–48 45
7. Nagygalambfalvi SE 26 11 8 7 46–37 41
8. Székelyvarsági Tartód SE 26 11 2 13 59–57 35
9. Agyagfalvi Lendület 26 9 7 10 73–59 34
10. Zetelaki Fenyő 26 10 4 12 47–63 34
11. Betfalvi Küküllő 26 10 3 13 63–70 33
12. Felsőboldogfalvi FTK 26 5 5 16 34–90 20
13. Fiatfalvi Sóskút 26 5 3 18 37–90 18
14. Szentléleki Nyikó 26 1 0 25 19–109 3

B csoport, 22. forduló:

Bögöz–Parajdi SE 5–1 (3–0), vezették Kovács T. – Ilyés Cs., Szente Zs., gólszerzők Káló Zsolt (11., 20.), Banka Levente (34., 65.), Gábor Mátyás (71.), illetve Kénesi Ferenc (78.);

Székelyderzs–Korondi Ifjúság 0–1 (0–0), vezették Szabó A. – Joó R., Csíki A, gólszerző Pál Tibor (90+2.);

Zetelaka II.–Bogárfalva 1–4 (1–2), vezették Feleki G. – Sárkány J., Főcze E., gólszerzők Balog Arnold (9., öngól), illetve Magyari András (33.), Balog Arnold (42.), Telekfalvi Norbert (69., 80), kiállítva Szente Hunor (62., Zetelaka II.);

Kápolnásfalu–Csekefalva 4–0 (1–0), vezették Kovács L. – Hadnagy Á., Ivácsony Zs., gólszerzők Péter Béla (24.), Both Lajos (48., 58. 70.);

Nagygalambfalva II.–Hodgya 4–2 (2–1), vezették Fazakas K. – Kiss I., Tifán A., gólszerzők Nagy Albert (17., 46.), Vass Szabolcs (30.), Kányádi Norbert (62.), illetve Józsa Sándor (10.), Rácz Zsolt (73.);

Alsóboldogfalva–Siménfalva 3–1 (2–0), vezették Barabás Z. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Barabás János (4.), Orbán Botond (36.), Fekete Zoltán (nem volt felírva a bírói lapra az időpont), illetve Tarcsafalvi Lóránt (79.);

Farcád–Gagy 0–2 (0–1), vezették Bíró B. – Feleki B., Bartos L., gólszerzők Fazakas Árpád (37., 70.).

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – B csoport
M GY D V GK P
1. Zetelaka II. 26 20 3 3 70–30 63
2. Korondi Ifjúság 26 18 3 5 68–39 57
3. Siménfalvi Ifjúság 26 14 3 9 74–46 45
4. Bogárfalvi Gordon 26 12 5 9 77–70 41
5. Csekefalvi Fortuna 26 10 8 8 71–64 38
6. Parajdi SE 26 11 4 11 69–70 37
7. Farcádi SE 26 10 6 10 43–53 36
8. Bögözi SE 26 10 5 11 54–53 35
9. Gagyi Gagyvize 26 9 6 11 39–42 33
10. Kápolnási SE 26 8 5 13 58–66 29
11. Alsóboldogfalvi Akarat 26 8 3 15 56–74 27
12. Nagygalambfalva II. 26 8 3 15 45–83 27
13. Székelyderzsi SE 26 7 3 16 60–77 24
14. Hodgyai Budvár 26 6 5 15 59–76 23

C csoport, 20. forduló:

Kobátfalva–Alsósófalva 6–1 (4–0), vezették Tifán A. – Szécsi B., Kányádi N., gólszerzők Domokos Kálmán (11.), Madaras Szilárd (16., 54.), Boros Zoltán (19.), Osváth Attila (35., 70.), illetve Tófalvi Zsolt (87.);

Homoródszentmárton–Parajdi SK 6–1 (3–0), vezették Ilyés Cs. – Szente Zs., Kecseti H., gólszerzők Kerekes Attila (17.), Tamás Előd (34., 60.), Kiss Zsolt (35., 90.), Bencze Rajmond (52.), illetve Fülöp Levente (88.);

Kissolymos–Homoródszentpéter 1–2 (0–1), vezették Barabás Z. – Fazakas L., Kiss T., gólszerzők Fazakas László (90.), illetve Gergely Szilárd (36., 89.);

Oklánd–Kányád 1–0 (0–0), vezették Kovács L. – Hadnagy Á., Ivácsony Zs., gólszerző Egyed Csongor (73.);

Zeteváralja–Homoródszentpál 6–0 (3–0), vezették Kovács B. – Bíró E., Szécsi B., gólszerzők Andrási László (19., 89.), Birtalan Róbert (23.), Elekes Ervin (32., 69.), Csíki Imre (66.);

Máréfalva együttesének és a Betfalvi Ifjúságnak kellett volna még összecsapnia ebben a fordulóban, de mindkettő kilépett a bajnokságból.

Udvarhely Körzeti Labdarúgó-bajnokság (2017–2018) – C csoport
M GY D V GK P
1. Homoródszentmártoni Reménység 20 17 1 2 88–20 52
2. Kobátfalvi Nyikó 20 13 4 3 51–24 43
3. Zeteváraljai SE 20 13 2 5 48–27 41
4. Homoródszentpáli Radicza 20 8 5 7 31–40 29
5. Oklándi Rika 20 9 1 10 42–42 28
6. Parajdi SK 20 8 3 9 47–41 27
7. Kányádi SK 20 7 5 8 53–64 26
8. Homoródszentpéteri SE 20 8 1 11 41–44 25
9. Kissolymosi SE 20 6 2 12 45–55 20
10. Alsósófalvi SE* 20 6 3 11 32–59 15
11. Betfalvi Ifjúság 20 1 1 18 10–72 4
*Alsósófalvi SE büntetve 6 ponttal

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Már csak idő kérdése és visszaléphet a 2. Ligától a csőd küszöbén álló klub

Kilátástalan helyzetben van az előző szezonban az élvonalból kiesett Gloria Buzău, a nagy tartozásokat felhalmozó labdarúgóklubot pontlevonással büntette a szövetség.

Székelyhon

Téli tájat hagyott maga után a jégverés a szomszédos megyében

Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.

`
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ez is érdekelheti

Az FK-nak is ismerős játékvezető fújja a sípot a Dinamo elleni meccsen

Rareș George Vidican lesz a játékvezetője az FK Csíkszereda első szuperligás mérkőzésén, a piros-feketék hétfőn este a Bukaresti Dinamót fogadják. A szatmárnémeti sípmester ismerős lehet a csíkiaknak, hiszen eddig öt találkozójukon is középbíró volt.

Megszületett a döntés: a szövetség is rábólintott az egyezségre, az ASA indul a másodosztályban

Véglegessé vált az egyezség a Nyárádtői Unirea és a Marosvásárhelyi ASA között, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) jóváhagyta a teljes sporttevékenység átvételét. Utóbbi indul a 2. Liga új idényében és jogosult a Szuperligába való feljutásra is.

Mutatjuk, ki hányas mezzel játszik az FK Csíkszeredánál

Teltház, 28 fős keret, történelmi bemutatkozás: az FK Csíkszereda teljes játékos- és szakmai stábnévsorral készül a román élvonalbeli bajnokság nyitófordulójára, ahol hétfő este a Dinamót fogadja hazai pályán.

Aradi csoda, bukaresti dráma – máris forr a levegő a Szuperligában

A labdarúgó Szuperliga 2025–26-os kiadásának első fordulójának felénél vagyunk, de már bőven akad meglepetés. Szombaton délután hihetetlen bravúrral, háromgólos hátrányból mentett pontot az UTA, míg az FCSB az utolsó pillanatban harcolta ki a döntetlent.

Ovidiu Burcă: A 2. Liga nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik

A Sepsi OSK vezetőedzője, Ovidiu Burcă szerint csapata jó úton jár, de még sok munka vár rájuk. A Ceahlăul elleni edzőmeccs után a játékosai hozzáállását és a másodosztály kihívásait emelte ki.

Kiütötte a székelykeresztúriakat a Marosvásárhelyi ASA

Nagyarányú győzelmet aratott a Marosvásárhelyi ASA hazai pályán a Székelykeresztúri Egyesülés ellen a labdarúgó Román Kupa regionális szakaszának székelyföldi csoportjában.

A Csalhó alatt győzött a Sepsi OSK

Lejátszotta harmadik felkészülési mérkőzését a labdarúgó 2. Liga rajtjára hangoló Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, szombaton délben a Ceahlăul Piatra Neamț vendége volt.

Az újoncoknak nem osztottak pontot a Szuperliga rajtján (videóval)

Két mérkőzéssel pénteken elrajtolt a labdarúgó Szuperliga új idénye: két újonc csapat is pályára lépett, de egyik sem tudott meglepetést okozni, az esélyesebb együttesek magabiztosan nyertek idegenben.

Valódi erőpróba előtt az FK Csíkszereda

Történelmi labdarúgóidény rajtol Csíkszeredában: a piros-feketék hétfőn, hazai pályán kezdik meg első szuperligás szezonjukat a Bukaresti Dinamo ellen. A bajnokság rajtjáról és az első osztály kihívásairól pénteken sajtótájékoztatón számoltak be.

Új szövetségi kapitánya van a román ifjúsági fociválogatottnak

Kinevezték a román U21-es korosztályú labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitányát: Costin Curelea két éves szerződést kötött a szövetséggel, a célkitűzése kijutni a 2027-es Európa-bajnokságra.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!