A szászrégeni együttes a végjátékban szerezte meg a győzelmet, a 88. percben hosszú kapuskirúgást követően Vlad Bujor volt a nyerőember. A mérkőzés sokáig döntetlenre állt, a szünetben 1–1 volt az eredmény, a vendégek az első negyedóra végén kerültek előnybe, a házigazda azonban szűk húsz perccel később egyenlített.
Győzelmével az Avântul pontszámban utolérte, sőt jobb gólkülönbségével megelőzte a Nyárádtői Unireát a tabella harmadik helyén, a két csapat kilenc ponttal van lemaradva a második, osztályozós helyet elfoglaló Kudzsiri CSO mögött. A bajnokság utolsó négy fordulójában a Maros megyeiek leginkább csak a dobogós helyért lehetnek versenyben, az osztályozó elérésére nagyon kevés esélyük maradt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!