A milánói csapat a kedd esti döntőben 2–1-re múlta felül az AS Romát. A mérkőzés sokáig döntetlenre állt, majd a 70. percben a fővárosiak szereztek vezetést. Ezt azonban mindössze 11 percig tudták tartani, az Inter egyenlített, és hosszabbításra mentette a párharcot. Cristian Chivu legénysége a 97. percben újra betalált, és már nem engedte ki a győzelmet, ezzel bajnoki címet ünnepelt.
Érdekesség, hogy a milánóiak az elődöntőben is hátrányból diadalmaskodtak, akkor a szünetben a Cagliari 3–0-ra vezetett ellenük.
A két-fekete gárda későre, a 77. percben szépített, majd a 90+1., és a 90+3. percben lőtt gólokkal egyenlített. Ezután viszont nem következett hosszabbítás, a szabályzat szerint a győztes kiléte az alapszakaszbeli tabella alapján dőlt el, ahol az Inter a második helyen végzett, éppen a harmadik Cagliari-t előzte meg.
Cristian Chivu együttese tizedszer nyerte meg az olasz ifjúsági ligát. A román válogatott korábbi csapatkapitánya tavaly nyáron vette át az Inter U19-es gárdájának irányítását – ezelőtt a klub U17-es és U18-as csapatát is vezette –, és rögtön az első szezonban elhódította a bajnoki trófeát.
A lezárult bajnokságban 36 mérkőzésen ült az Inter kispadján, a mérlege 19 győzelem, 11 döntetlen és 6 vereség.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!