A bajnokság megnyeréséért küzdő két együttes között két pont volt a különbség a szombati összecsapás előtt az ASA javára, amely egy héttel korábban kihasználta a radnótiak botlását, és az élre állt.
A hazai pályán játszó radnóti csapat az első félidő közepén szerzett vezetést, majd kevéssel a szünet után megduplázta az előnyét. Néhány perccel később a vásárhelyiek büntetőt hibáztak, és a végjátékban szépítettek ugyan, de egyenlíteni már nem sikerült.
Győzelmével a Radnóti SK visszavette az első helyet a ranglistán, egy ponttal előzi meg az ASA-t. A szezon odavágóiból még két forduló maradt hátra, ezeket a következő két hétvégén rendezik meg.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!