Rögtön a téli szünet utáni első játéknapon megmérkőzött egymással a bajnoki cím megszerzésére két legesélyesebb gárda, a vasárnap esti kolozsvári összecsapásuk végig küzdelmes csatát hozott.
Érződött a csapatok játékán, hogy ez az első idei tétmérkőzésük, az első félidőben kevés komoly helyzetet tudtak kidolgozni. Valamivel aktívabb volt támadásban a házigazda, amely Costache fejesével veszélyeztetett, a labda azonban elkerülte a kaput, míg az FCSB-nél Coman próbálkozott többet.
Jobb volt az iram a második játékrészben, amikor több lehetőség is adódott, hazai oldalon Djokovic és Bordeianu, a fővárosiaktól Moruțan lövése jelentett veszélyt.
Aztán negyedórával a vége előtt eldöntötte a rangadót a CFR,
Planic utolsó védőként szabálytalankodott a kapura törő Deac-kal szemben, a szerb védőt pedig kiállították. Deac szabadrúgása még elakadt a sorfalban, de a labda a hátvéd, Viniciushoz került, aki a tizenhatos közeléből kiválóan helyezett lövéssel talált be.
Ezzel a találattal megnyerte a mérkőzést a kolozsvári együttes, amely a hátralévő időben megőrizte előnyét, az emberhátrányban játszó vendégek nem tudtak igazi helyzetig eljutni.
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz, 23. forduló
| 2020. 01. 31., 20:00 | Universitatea Craiova | Medgyesi Gaz Metan | 3–1 |
| 2020. 02. 01., 13:00 | Academica Clinceni | FC Voluntari | 1–2 |
| 2020. 02. 01., 15:00 | Nagyszebeni Hermannstadt | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 2–2 |
| 2020. 02. 01., 20:00 | Bukaresti Dinamo | Astra Giurgiu | 2–0 |
| 2020. 02. 02., 17:00 | Chindia Târgoviște | FC Botoșani | 0–1 |
| 2020. 02. 02., 20:00 | Kolozsvári CFR | FCSB | 1–0 |
| 2020. 02. 03., 20:00 | Jászvásári Poli | FC Viitorul | 1–2 |
Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alapszakasz
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári CFR | 26 | 15 | 7 | 4 | 51–16 | 52 |
| 2. | Universitatea Craiova | 26 | 14 | 4 | 8 | 41–28 | 46 |
| 3. | FC Botoșani | 26 | 12 | 9 | 5 | 36–30 | 45 |
| 4. | FCSB | 26 | 13 | 5 | 8 | 37–29 | 44 |
| 5. | Medgyesi Gaz Metan | 26 | 12 | 7 | 7 | 34–30 | 43 |
| 6. | Astra Giurgiu* | 26 | 13 | 6 | 7 | 38–29 | 42 |
| 7. | FC Viitorul | 26 | 11 | 7 | 8 | 44–29 | 40 |
| 8. | Bukaresti Dinamo | 26 | 10 | 4 | 12 | 37–41 | 34 |
| 9. | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK | 26 | 7 | 12 | 7 | 30–26 | 33 |
| 10. | Chindia Târgoviște | 26 | 6 | 7 | 13 | 29–47 | 25 |
| 11. | Nagyszebeni Hermannstadt | 26 | 5 | 10 | 11 | 26–44 | 25 |
| 12. | Jászvásári Poli | 26 | 5 | 7 | 14 | 26–40 | 22 |
| 13. | Academica Clinceni | 26 | 4 | 10 | 12 | 30–47 | 22 |
| 14. | FC Voluntari | 26 | 5 | 5 | 16 | 22–45 | 20 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!