Hirdetés

Megnyerte a 228. derbit, már kilenc pont a Fradi előnye

Akárcsak ősszel, ezúttal is Boli egyetlen találata döntötte el a derbit
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2020. május 27., 23:22

A címvédő Ferencváros kilenc pontra növelte előnyét a labdarúgó OTP Bank Liga tabelláján, miután a huszadik fordulóból elhalasztott és szerdán pótolt mérkőzésen 1–0-ra győzött az Újpest FC otthonában.

2020. május 27., 23:22

Korán előnybe került a Fradi, a 7. percben a mérkőzés első helyzetéből megszerezte a vezetést: gyors és szép összjáték végén Boli 19 méterről, középről lőtt a jobb alsóba. A hazaiak egyre inkább átvették a mérkőzés irányítását, és a 26. percben közel voltak az egyenlítéshez, ám Simon távoli lövése a keresztlécen csattant. A szünet előtt is könnyen egyenlíthetett volna az Újpest, ám előbb Onowo ollózása ment kevéssel mellé, majd egy kavarodás végén a gólvonalról mentett a ferencvárosi védelem.

Hirdetés

A második félidőben is nyílt maradt a játék, és hiába diktálta az iramot a hazai gárda, nem tudta kihasználni lehetőségeit. A vendég Ferencváros pedig magabiztosan játszott, és akár növelhette volna előnyét, ám az eredmény többet nem változott.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Akárcsak ősszel, ezúttal is Boli egyetlen találata döntötte el a fővárosi derbit. A Ferencváros ezzel a találkozóval utolérte a mezőnyt, előnye a bajnokság élén kilenc pontra nőtt a második helyezett MOL Fehérvárral szemben.

Az Újpest rossz sorozata tovább folytatódott a Ferencváros ellen: a lilák 2015 december közepe óta nem tudták legyőzni a zöldeket.

Ez volt a 228. derbi, a Fradi 105, az Újpest 61 győzelmet ért el, 62 találkozó döntetlennel zárult.

•  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Labdarúgó OTP Bank Liga, 20. fordulóból elhalasztott mérkőzés:
Újpest FC–Ferencvárosi TC 0–1 (0–1). Gólszerző: Boli (7.).
Újpest: Pajovic – Balázs B., Heris, Ristevski, Burekovic – Nwobodo, Onovo (Koszta, 85.) – Simon (Perosevic, 79.), Rácz (Zsótér, 64.), Pauljevic (Calcan, 64.) – Novothny.
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Botka, Civic – Haratin, Sigér (Vécsei, 89.) – Zubkov (Skvarka, 83.), Isael, Nguen (Somália, 68.) – Boli (Szihnyevics, 83.).
Az OTP Bank Liga élmezőnye: 1. Ferencváros 59 pont, 2. MOL Fehérvár FC 50, 3. Mezőkövesd Zsóry FC 45, 4. Puskás Akadémia FC 39, 5. Diósgyőri VTK 37.
A 26. forduló programja: pénteken 21 órától Kaposvári Rákóczi FC–Zalaegerszeg, szombaton 17.55-től Kisvárda Master Good–Újpest FC, 20 órától Diósgyőri VTK–Mezőkövesd Zsóry FC, 22.05-től Paksi FC–MOL Fehérvár FC; vasárnap 19.55-től Budapest Honvéd–Debreceni VSC, 22.05-től Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Megjárta a francia másodosztályt a Sepsi OSK új középhátvédje

Újabb idegenlégiós csatlakozott a sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat keretéhez, a klub hétfői bejelentése szerint a francia Setigui Karamoko piros-fehér színekben játszik a hazai élvonalbeli bajnokság új idényében.

Akárcsak a focivébén, több ivószünetet rendelhetnek el a Szuperligában

Rendkívüli intézkedések bevezetését fontolgatják a 2026–2027-es labdarúgó Szuperliga-idény első fordulóiban. A július–augusztusi időszakban tartós kánikulára kell számítani, ezért a játékosok védelme érdekében több változtatás is napirenden van.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!