Az Országos Doppingellenes Ügynökség (ANAD) augusztus elején feltételezett doppingvétség miatt hat hónapra felfüggesztette a sepsiszentgyörgyi csapat labdarúgójának játékjogát, mivel pozitív lett a doppingtesztje az idén február 4-én lejátszott Sepsi OSK–Universitatea Craiova (1–3) bajnoki mérkőzést követően. Az indoklás szerint az 5-metilhexan-2-amin nevű szert használta, ami étrend-kiegészítővel juthatott be a szervezetébe.
Az értesítést követően a rutinos középpályás közölte, hogy ártatlan és tévedésről van szó, az ügyvédjével semmiképpen nem fogadják el a döntést és fellebbeznek.
Az ügyészség elfogadta a kérelmüket és az ügy elbírálásáig felfüggesztették a szankció végrehajtását, így Matei azóta játszhatott.
Kedden délelőtt jelent meg a hír az országos sportsajtóban, hogy Cosmin Matei megnyerte az Országos Doppingellenes Ügynökséggel folytatott pert.
A fellebbviteli bizottság igazat adott neki és egyöntetűen úgy döntött, hogy eltörli a hat hónapos felfüggesztését.
„Igazságos döntést kaptunk, amely megerősíti azt, amit mi és a játékos a kezdetektől fogva mondtunk: hogy nem ő a hibás a szervezetében talált szerért, és hogy véletlen szennyeződés áldozata lett” – nyilatkozta a Gsp.ro portálnak Paul Mincu, Cosmin Matei ügyvédje.
Cosmin Matei szerződése a jelenlegi szezon végén lejárt volna a Sepsi OSK-nál, de megegyezett a klubbal a folytatásról és 2026 nyaráig írt alá, az új megállapodás egy éves hosszabbítási opciót is tartalmaz.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!