A kolozsváriak múlt héten nagy meglepetésre 1–0-ra diadalmaskodtak a cseh fővárosban, így hazai közönség előtt újabb lépést tehettek a csoportból való továbbjutás felé.
A vendégek kezdték élénkebben a mérkőzést, mégis a CFR szerezte meg a vezetést. A 10. percben szöglet után Yuri fejese a kapufáról kifelé pattant, majd az ezt követő újabb pontrúgásnál büntetőhöz jutottak, amit Deac értékesített.
Ezután egyértelműen uralta a játékot a Slavia, veszélyesek voltak támadásban, Scuffetnek bőven akadt dolga.
A 26. percben félbeszakadt a mérkőzés, mivel a lelátón egy szurkoló rosszul lett, és negyedóráig ápolni kellett.
A kényszerszünet sem törte meg a csehek lendületét, újabb helyzeteket dolgoztak ki, David Jurasek nagy ziccerbe került, de közelről fölé lőtt.
A szünet után is fölényben volt a Slavia, de ezúttal már nem tudta nagy nyomás alá helyezni a kolozsvári kaput, a hazai védelem remekül zárt.
A CFR magabiztosan tartotta előnyét és tíz perccel a vége előtt a eldöntötte az összecsapást, szöglet után Yuri fejelt a hálóba.
A kolozsvári együttes ezzel a győzelemmel átvette a vezetést a csoportban, és a következő fordulóban két hét múlva a Sivasspor otthonába látogat.
| 2022. 10. 13. 19:45 | Kolozsvári CFR CFR | Slavia Praha Slavia Praha | 2-0 |
| 2022. 10. 13. 22:00 | FC Ballkani FC Ballkani | Sivasspor Sivasspor | 1-2 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári CFR CFR | 4 | 2 | 1 | 1 | 4-2 | 7 |
2 | Sivasspor Sivasspor | 4 | 2 | 1 | 1 | 7-6 | 7 |
3 | FC Ballkani FC Ballkani | 4 | 1 | 1 | 2 | 8-9 | 4 |
4 | Slavia Praha Slavia Praha | 4 | 1 | 1 | 2 | 4-6 | 4 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!