Gera Zoltán szövetségi edző együttesét a negyedik kalapból húzták ki, az ebben a korosztályban öt diadalával holtversenyben csúcstartó spanyolok mellett a belgákat, a skótokat, a kazahokat és a máltaiakat kapta ellenfélül.
Az Emil Săndoi által irányított Románia az első kalapból várta a sorsolást, így elkerülte a legerősebb riválisokat, ellenfelei Svájc, Finnország, Albánia, Montenegró és Örményország lesznek.
Az idén szeptemberben kezdődő selejtezősorozat végén a kilenc csoportgyőztesen kívül a három legjobb második helyezett jut ki a 2025-ös kontinensviadalra, a további hat második pedig pótselejtezőt játszik a maradék három helyért. A 16 csapatos Eb-nek automatikus résztvevője a házigazda szlovák csapat.
Mint ismert, ebben az évben június 21. és július 8. között Románia Grúziával közösen rendezi az U21-es Európa-bajnokságot, Magyarország nem jutott ki a tornára. A romániai mérkőzéseknek a bukaresti Steaua és a Giulești, illetve a Dr. Constantin Rădulescu (CFR) stadion és a Kolozsvár Aréna adnak otthont. A sorozatban harmadik Eb-jére készülő román válogatott a B csoportban Spanyolország, Ukrajna és Horvátország ellen játszik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!