Hirdetés

Megerősítheti helyét a felsőházban a Sepsi OSK

Fotó: Pinti Attila

2021. március 05., 12:22

Jó eséllyel pályázik a labdarúgó 1. Liga felsőházi rájátszására a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Öt fordulóval az alapszakasz vége előtt a rangsor negyedik helyén álló székelyföldi együttes a 26. játéknap nyitómérkőzésén a Chindia Târgoviște csapatát fogadja, győzelme esetén pedig újabb lépéssel kerülhet közelebb célkitűzésének eléréséhez.

2021. március 05., 12:22

Miután az FC Hermannstadt legyőzésével sikerült megtörniük a döntetlenek átkát, és amennyiben a Chindia elleni összecsapáson is begyűjtik a három pontot, a piros-fehérek megszilárdíthatják helyüket a bajnokság első hat csapata között. Erre nagy esély mutatkozik, ugyanis a pénteki találkozón nemcsak a hazai pálya előnyét élvezhetik majd, hanem az is melletük szól, hogy a Dâmbovița megyeiek még soha nem tudták legyőzni a piros-fehéreket.

A két csapat eddig öt mérkőzésen küzdött meg egymással az élvonalban, de korábban a másodosztályban is találkoztak két alkalommal. A mérleg egyértelműen az OSK oldalára billen, hiszen három döntetlen mellett négyszer diadalmaskodtak úgy, hogy a szentgyörgyiek minden hazai meccsüket megnyerték. A tavaly novemberi odavágó is a piros-fehérek sikerével végződött, akik miután Denis Dumitrașcu révén a Chindia vezetést szerzett, a csereként beálló Adnan Aganovic és Annas Achahbar találataival fordítani tudtak.

Hirdetés

A pénteki találkozó előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője úgy vélekedett, küzdelmes mérkőzés elé néznek, ugyanis az ellenfél csapata sem mondott még le a felsőházról, ezért keményen harcolni fognak a pontokért, amelyekre szükségük van ahhoz, hogy életben tartsák esélyeiket.

A szakember jó hírekkel is szolgált elmondva, hogy a játékoskeretet érintő problémáik nagyrészt megszűntek, mindenki egészséges és edzésbe állhatott, viszont még így is maradt bőven bepótolnivaló, amíg a koronavírus-fertőzésen átesett labdarúgók vissza nem nyerik régi ritmusukat.

„A bajnokság idei kiírásának meglepetéscsapatával találkozunk, amely anélkül, hogy nagy változtatásokat hajtott volna végre a keretében, nagy átalakuláson ment keresztül. Emil Săndoi egy nagyon egységes csapatot épített, a játékosok pedig alávetik magukat a felállított szabályoknak, fegyelmezetten játszanak. Az elmúlt időszakban jó eredeményeket értek el, le tudtak győzni magasabban jegyzett ellenfeleket is.

Veszélyes csapatról van szó, amely nem fogja olcsón adni a bőrét, hanem mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy pontokat szerezzen, és bejusson a felsőházba.

Nekünk még nem sikerült fizikailag rendbe hozni minden játékosunkat, de a következő hetekben több időnk lesz arra, hogy mindenkit talpra állítsunk. Jelenleg nem mondhatjuk, hogy problémáink lennének, a labdarúgók nagyrésze felvette a ritmust, és habár még nincsenek a megfelelő szinten, mindenképpen sokkal jobb a helyzet, mint volt néhány héttel ezelőtt” – nyilatkozta Leo Grozavu.

A háromszékiek trénere azt is kiemelte, az alapszakasz utolsó öt fordulójában nagy küzdelem várható a felsőház kiadó helyeiért, ami miatt háttérbe szorul majd a látványos foci, ugyanis

a pontszerzésre törekedve minden csapat zártan fog játszani, ráadásul a pályák állapota is kívánnivalót hagy maga után, ami szintén nem kedvez a támadó szellemű játéknak.

A pénteken 17.30-kor kezdődő Sepsi OSK–Chindia Târgoviște találkozót a Radu Petrescu, Radu Ghinguleac, Adrian Popescu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 26. forduló:
pénteken
17.30-tól Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK–Chindia Târgoviște,
20.30-tól FC Viitorul–Academica Clinceni;
szombaton
14.30-tól Universitatea Craiova–FC Botoșani,
21.30-tól Aradi UTA–Kolozsvári CFR;
vasárnap
15 órától Astra Giurgiu–Nagyszebeni Hermannstadt,
20.30-tól FCSB–Medgyesi Gaz Metan;
hétfőn
17.30-tól FC Argeș Pitești–Jászvásári Poli,
20.30-tól FC Voluntari–Bukaresti Dinamo.

1. Liga, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
25
17
3
5
51-21
54
2
Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR
25
16
6
3
36-12
54
3
Universitatea Craiova U Craiova
25
13
8
4
28-14
47
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
25
9
13
3
39-25
40
5
FC Botoșani Botoșani
25
10
7
8
35-31
37
6
Academica Clinceni Clinceni
25
8
12
5
23-21
36
7
Aradi UTA UTA
25
8
9
8
24-32
33
8
Chindia Târgoviște Chindia
25
8
8
9
21-22
32
9
FC Argeș Pitești FC Argeș
25
7
9
9
24-33
30
10
Astra Giurgiu Astra
25
7
8
10
34-37
29
11
FC Viitorul Viitorul
24
6
10
8
34-31
28
12
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
25
8
4
13
30-37
28
13
Bukaresti Dinamo Dinamo
25
7
5
13
23-33
26
14
FC Voluntari Voluntari
25
6
6
13
28-37
24
15
Nagyszebeni Hermannstadt Hermannstadt
25
4
10
11
23-35
22
16
Jászvásári Poli Jászvásár
24
4
4
16
23-55
16
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Nem bírt egymással a CFR és a Craiova, az oltyánok átvették a vezetést

Gól nélküli döntetlennel zárult a Kolozsvári CFR és az Universitatea Craiova összecsapása a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában vasárnap este.

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!