Hirdetés

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Ritkán látni ilyen végjátékot, az oltyánok bánták
Fotó: Marius Diaconu/SPORT PICTURES

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

2025. december 19., 11:14

A román együttes öt mérkőzés után két győzelemmel, egy döntetlennel és két vereséggel várta a zárókört, ami reális esélyt kínált a továbbjutásra. A görögországi kiszállás azonban eleve komoly kihívásnak ígérkezett, hiszen az AEK Athén a gyengébb rajt után lendületbe jött, és az élmezőnyben tanyázott.

A pályán sokáig nem látszott a különbség a felek között. Fél óra elteltével Baiaram góljával a Craiova megszerezte a vezetést, majd a második játékrész elején Cicaldău találata tovább növelte az előnyt.

Hirdetés

Ekkor úgy tűnt, az oltyánok biztos kézzel tartják a továbbjutást.

A görögök azonban nem adták fel. A játékrész derekán Vida szépített, ezzel újra nyílt lett a mérkőzés, a hajrá pedig teljesen elszabadult. A Craiova igyekezett tördelni a játékot, amit a játékvezető nyolcperces hosszabbítással „jutalmazott”.

A jelzett ráadás utolsó pillanataiban Kutesa egyenlített, ami még mindig továbbjutást ért volna mindkét csapatnak.

A történet azonban itt korántsem ért véget: a gyakori játékmegszakítások miatt a bíró tovább hosszabbította a mérkőzést, és a 104. percben büntetőt ítélt az AEK javára. Jovic nem hibázott, ezzel a görögök megfordították a találkozót.

A Craiova hiába végzett azonos pontszámmal több riválisával, rosszabb gólkülönbsége miatt végül pont lecsúszott a továbbjutó helyekről, és búcsúzott a sorozattól.

Labdarúgó Konferencia-liga, főtábla, 6. forduló:
AEK Athén–Universitatea Craiova 3–2 (0–1),
gólszerzők: Vida (65.), Kutesa (90+8.), Jovic (90+14.), illetve Baiaram (30.), Cicaldău (59.).

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda pár meccs után nem cseréli le az edzőjét

Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.

Bemutatta új csapata Anderson Cearát

Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.

Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

`
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ez is érdekelheti

Búcsúzott az ETO, a CFR és a DVSC is

Nem sikerült a bravúr a Konferencia Liga selejtezőjében szereplő magyar és román csapatoknak: a Debreceni VSC, az ETO FC és a Kolozsvári CFR is kiesett, így számukra véget ért a nemzetközi kupaszereplés.

Biztosan lesz magyar és román csapat is ősszel az európai kupákban

A Ferencvárosi TC döntetlent játszott a Górnik Zabrze otthonában, míg az Universitatea Craiova hátrányból fordítva nyert a Kuopio ellen, így mindkét együttes továbbjutott az Európa Liga selejtezőjének rájátszásába.

Nagy pofonba szaladt belé a Kolozsvári CFR, kikapott a Győr és a Loki is

Súlyos vereséget szenvedett hazai pályán a Kolozsvári CFR a Konferencia Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar színeket képviselő Győr és a Debrecen is hátrányból várja a visszavágót.

Idegenben vezetett, a pihenő után visszavett az U Craiova az EL-selejtezőn

Döntetlennel zárult az Universitatea Craiova finnországi vendégjátéka az Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A román bajnok vezetett a KuPS Kuopio otthonában, a továbbjutó a jövő heti visszavágón dől el.

Két FK-játékos kapott meghívót a válogatottba

Az FK Csíkszereda két labdarúgója is helyet kapott a romániai U19-es női válogatott keretében, amely augusztus 7. és 15. között edzőtáborozik és két felkészülési mérkőzést játszik Moldovával.

Corbu góljától hangos a román és a magyar sajtó, válogatott meghívót sürgetnek

Győztes gólt szerzett, a mérkőzés legjobbjának választották, teljesítményével pedig a román sportsajtó figyelmét is felkeltette Marius Corbu. Több szaklap szerint a Székelyföld Labdarúgó Akadémia neveltje már megérdemelné a román válogatott meghívóját.

Corbu bombagólja döntött, előnyből várja a visszavágót a Ferencváros

Egygólos előnyt szerzett a Ferencváros a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójában. A magyar bajnok szerdán este hazai pályán Marius Corbu kiváló találatával 1–0-ra legyőzte a lengyel Górnik Zabrze együttesét.

BL-, EL- és EKL-meccseket is vezetnek a romániai játékvezetők

Öt román játékvezetői brigád kapott megbízást az UEFA-tól a Bajnokok Ligája, az Európa Liga és a Konferencia Liga selejtezőinek harmadik fordulójára.

Öt pont hátrányból lett első – így élték meg győzteseink a Székely Sport tippversenyét

A végletekig kiélezett hajrá döntött a Székely Sport labdarúgó-világbajnoki tippversenyében: Csatlós Tibor az utolsó négy mérkőzésen ledolgozta ötpontos hátrányát, és megszerezte az első helyet.

A BL-selejtezőben kapott megbízást Kovács István

Újabb nemzetközi küldetést kapott Kovács István, a nagykárolyi bíró vezeti a Bodø/Glimt és az Union Saint-Gilloise közötti Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóját.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!