Leo Grozavu 2019 novemberében érkezett a Sepsi OSK kispadjára, akkor László Csabát váltotta. Az 54 éves edző szerződése idén nyáron járt volna le a háromszéki klubbal, így a román sportsajtó hírbe hozta a Kolozsvári CFR és az FCSB gárdájával is.
Erre ma pont került, a piros-fehérek hivatalos közösségi oldalukon jelentették be, hogy újabb egy évre szóló, 2022. június 30-ig érvényes megállapodást írt alá a vezetőedzővel.
A Sepsi OSK remek idényt fut, a negyedik helyen zárta az 1. Ligát, vasárnap a fennállása legfontosabb meccsét játssza, a Konstancai Viitorul elleni osztályozó győztese a Konferencia Ligában indulhat el.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!