Hirdetés

Még magasabb célokért akart küzdeni a Vasas Femina leköszönő edzője

Andrási Sándor Csaba úgy véli, kihozta a legtöbbet a csapatból. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2020. január 16., 15:02

Közel egy évig vezette a Székelyudvarhelyi Vasas Femina női labdarúgócsapatát Andrási Sándor Csaba. Az udvarhelyiekkel tavaly Román Kupát nyert vezetőedző múlt héten elhagyta az együttest, és közleményben ismertette, miért döntött a távozás mellett.

2020. január 16., 15:02

A tapasztalt szakvezető közölte, egy évvel ezelőtt, amikor elvállalta a Vasas Femina irányítását, versenyképes csapatot akart kialakítani, amellyel a bajnokság és a kupa megnyeréséért küzd.

Hangsúlyozta, a professzionalizmus és a lelkesedés mind megtalálható a klubnál, azonban az általa kért feltételeket nem tudták biztosítani, így csak tavaly nyárig állapodott meg a vezetőséggel. Ezt viszont egyáltalán nem bánta meg, hiszen vezetésével magasabb szintre jutott az együttes, és sikerült megnyerniük a Román Kupát a Kisbecsekeri Fortuna elleni döntőben.

Ez elsősorban annak köszönhető, hogy egy olyan játékoskerettel dolgoztam, amely betartotta az utasításaimat, a lányok pedig megértették, hogy a nagy teljesítményhez áldozathozatalra van szükség

– mondta Andrási Sándor Csaba. Kiemelte, a kétfrontos küzdelem és a súlyos sérülések nagyon kimerítették a csapatot, így végül csak a negyedik helyen végeztek a bajnokságban.

A román női felnőtt válogatott másodedzőjeként dolgozó szakember ismertette,

a tavaly nyáron kezdődött új bajnoki szezonban még magasabb célokért akart küzdeni a Vasas Feminával,

éppen ezért azt kérte a vezetőségtől, hogy mindenképpen tartsa meg az akkori keretet, és melléjük még három-négy játékost is igazoljanak, mivel a fő célkitűzés a bajnokság és ismét a kupa megnyerése volt. Andrási hozzátette, ez volt az új megállapodás ahhoz, hogy továbbra is az együttes élén maradjon, de ismét csak egy fél évre, a télig kötelezte el magát.

Hirdetés

Mint mondta, sajnos az újabb sérülések és a távozó játékosok – újak igazolása nélkül –, illetve a felkészülés késői megkezdése miatt csúnya vereséggel kezdték a bajnokságot az újonc Konstancai Selena ellen. Ezután azonban jól meneteltek, és még csak egyszer kaptak ki, a Kolozsvári U-tól, amely ellen nem érdemeltek vereséget. A Vasas Femina emelett hét győzelmet és két döntetlent összesített, ezzel a negyedik helyen tölti a szünetet.

Úgy gondolom, mivel vékonyabb kerettel rendelkezünk az előző szezonhoz képest, sikerült megfelelő szinten tartani a csapatot. Az elvárásaim és céljaim viszont sokkal magasabbak, de jelenleg a Vasas Femina nem tudja biztosítani a nagyobb teljesítményhez szükséges anyagi keretet, ezért úgy döntöttem, jobb ha befejezem a klubnál végzett munkát

– nyilatkozta Andrási Sándor Csaba.

A távozó szakvezető megköszönte a lányoknak, hogy befogadták, és reméli, mindaz amit az elmúlt időszakból tanultak, hasznos lesz számukra a továbbiakban, és bízik benne, hogy minél több játékos képviseli a román válogatottakat. Úgy véli, a székelyudvarhelyi klub kiemelt helyszín a romániai női labdarúgásban, és amennyiben idővel jobb anyagi helyzetbe kerül, nagyobb célkitűzésekért is versenyben lehet.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Ez is érdekelheti

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Simább továbbjutások mellett egy hosszabbítást is jósol a székelyudvarhelyi színész

A portugálokkal tart, a norvégokban látja a focivébé meglepetéscsapatát. Ezúttal Jakab Tamást, a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház színészét kérte fel a Székely Sport, hogy tippelje meg a soron következő meccsek kimenetelét.

Megismertük az első forduló programját, egymás után játszik a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) nyilvánosságra hozta a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének első fordulós programját. A két székelyföldi együttes, a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda egyaránt hétfőn lép pályára.

A ráadásban mentette meg magát Marokkó, majd kiejtette Hollandiát

Marokkó ott folytatja, ahol négy éve abbahagyta Katarban: továbbírja a történelmet. Az afrikai együttes a tizenhatoddöntőben Hollandia ellen egyenlített a hosszabbításban, majd tizenegyespárbajban búcsúztatta az európaiakat.

Meglepetés a javából, máris búcsúztak a németek a vébén

Hatalmas meglepetésre Paraguay büntetőpárbajban legyőzte Németországot a labdarúgó-világbajnokság hétfő éjféli tizenhatoddöntőjében.

A legvégén jött a slusszpoén, a brazilok kiejtették a japánokat

Az első félidőt követően még hátrányban volt Brazília, de parádés második félidei játékával és a hosszabbításban szerzett góllal végül Japán fölé kerekedett, és bejutott a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjébe.

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A csapatkapitány góljával győzte le a koszovói bajnokot a Sepsi OSK

Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.

Fordulatos csatában az újonc nyerte a Román Kupát Kovászna megyében

Kupadiadallal koronázta meg első szezonját a mezőnyben abszolút újoncnak számító Zágonbárkány, amely Szentkatolnát felülmúlva megnyerte a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei döntőjét, és készülhet a regionális szakaszra.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!