Hirdetés

Még lesznek érkezők, de távozók is a Sepsi OSK-nál

Megtartotta idei első edzését a sepsiszentgyörgyi csapat
Fotó: Facebook/Sepsi OSK

2022. január 05., 11:26

A szűk kéthetes téli szünet után kedden újrakezdte a felkészülést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata. A háromszékiek hazai környezetben tartják az edzéseket, nem utaznak külföldi edzőtáborba, a keretben pedig két-három helyen lesznek változások.

2022. január 05., 11:26

Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója megkeresésünkre elmondta, azért döntöttek a hazai környezetben való felkészülés mellett, mivel új sportbázisukon minden körülmény adott a megfelelő edzések elvégzéséhez. Korábban fontolóra vették ugyan, hogy Törökországba mennek edzőtáborba, de a járványhelyzet miatt kissé tartottak attól, hogy az ország nehogy vörös zónába kerüljön, és probléma legyen a visszautazásukkal.

A sepsiszentgyörgyi együttes szeretne két, legfeljebb három barátságos mérkőzést játszani a bajnokság újrakezdéséig,

de ebben az időszakban nehéz ellenfeleket találni, hiszen csak három-négy csapat maradt hozzájuk hasonlóan az országban. Velük tárgyalásban vannak, de még nincs egy meccs időpontja sem leszögezve, így egyelőre nem tudják pontosan, hogy hazai pályán vagy idegenben lesznek ezek a találkozók.

Hirdetés

A Sepsi OSK szakmai stábja valószínűleg a bajnoki szezon folytatásáig két-három játékosról lemond. Hadnagy Attila neveket nem árult el, mivel még nem egyeztek meg velük minden tekintetben, de remélik, hogy minél hamarabb sikerül megállapodásra jutni.

Helyükre új játékosok érkeznek, mint megtudtuk, egy jobb-, és egy középhátvédet akarnak leigazolni.

A támadóposzton már erősítettek, a klub ugyanis hétfőn jelentette be, hogy az FCSB-nél is megfordult Alexandru Tudorie az orosz élvonalból, az Arszenal Tulától hazatérve a Sepsi OSK-hoz igazolt. A 25 éves, 192 centiméter magas labdarúgó a Galaci Oțelulnál kezdte felnőtt pályafutását, aztán 2015 nyarán az FCSB igazolta le. A fővárosi egyesület később kölcsönadta az FC Voluntari-hoz, amely csapatnál 77 mérkőzésen 26 gólt szerzett. Érdekesség, hogy Tudorie pályafutása első mesterhármasát az 1. Ligában éppen a Sepsi OSK ellen jegyezte a 2017 őszén 3–0-ra megnyert brassói találkozón. Tudorie a Voluntari-tól szerződött Oroszországba, de időközben az Universitatea Craiova játékosa is volt, az oltyánokkal a legutóbbi szezonban Román Kupa-diadalnak örülhetett.

Az élvonalbeli bajnokság még ebben a hónapban folytatódik, a Sepsi OSK a 22. fordulóban, január 24-én, hétfőn 18 órától az FC Botoșani vendégeként játszik.

Cristiano Bergodi vezetőedző csapata a téli szünetben a tabella 10. helyét foglalja el, és hatpontos távolságra van a felsőházi rájátszástól.

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kolozsvári CFR CFR
21
19
0
2
32-8
57
2
FCSB FCSB
21
14
5
2
38-17
47
3
FC Voluntari Voluntari
21
11
4
6
25-20
37
4
FC Botoșani Botoșani
21
8
10
3
21-19
34
5
Universitatea Craiova U Craiova
21
9
5
7
36-23
32
6
Konstancai Farul Farul
21
9
5
7
23-13
32
7
Bukaresti Rapid Rapid
21
8
8
5
26-21
32
8
FC Argeș Pitești FC Argeș
21
8
4
9
19-18
28
9
Aradi UTA UTA
21
6
9
6
17-15
27
10
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
21
5
11
5
21-18
26
11
Chindia Târgoviște Chindia
21
5
7
9
13-17
22
12
CS Mioveni Mioveni
21
5
6
10
13-27
21
13
Medgyesi Gaz Metan Gaz Metan
21
5
5
11
17-25
20
14
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
21
4
7
10
15-21
19
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
21
3
3
15
15-43
12
16
Academica Clinceni Clinceni
21
2
5
14
15-41
11
Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!