Hirdetés

Cosmin Matei: „minden bejött, az eredmény szárnyakat ad”

Sokkal kiegyensúlyozottabb párharcra várt a Sepsi OSK középpályása
Fotó: Pinti Attila

A sepsiszentgyörgyi labdarúgócsapat kiütéssel jutott túl a bolgár CSZKA Szófia együttesén az Európa Konferencia Liga második selejtezőkörében. A 4–0-s győzelemmel zárult szenzációs hazai mérkőzés után az örömmámor közepette értékeltek a főszereplők.

Csodálatos estét élhettek át csütörtökön a Sepsi OSK játékosai, stábja, vezetői és szurkolói, a székelyföldi csapat ugyanis nem csupán legyőzte, hanem kiütötte a párharc előtt esélyesebbnek vélt bolgárokat, és összesítésben 6–0-val jutott tovább.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Boldogok és elégedettek vagyunk ezzel a továbbjutással, de a két mérkőzésen mutatott játékkal is. A csapatunk stabil és erős volt, megérdemelte a továbbjutást. Ez egy gyönyörű este számomra.

A legfontosabb, hogy ez volt a hatodik mérkőzésünk kapott gól nélkül. A meccs nem volt olyan könnyű, mint ahogyan az eredmény mutatja.

Az első félidőben az ellenfelünk több pillanatban is megnehezítette a dolgunkat. Nem gondoltuk, hogy két meccsen hat gólt fogunk szerezni” – nyilatkozta a mérkőzés végén tartott sajtótájékoztatón Liviu Ciobotariu vezetőedző.

Mint elárulta, Diószegi László klubelnök bejelentette a játékosoknak, hogy a CSZKA Szófia elleni két győzelemért dupla bónuszt kapnak.

Szenzációs volt a hangulat, a közönség hátulról tolt minket. Örülünk, hogy sikerült boldoggá tennünk őket. Diószegi úr a mérkőzés után eljött az öltözőbe, és elmondta, hogy a játékosok dupla bónuszt kapnak, mind a szófiai, mind a hazai meccsért”

– közölte a szakvezető.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A harmadik számú európai kupasorozat harmadik selejtezőkörében a Sepsi OSK a kazah FK Aktobe ellen játszik, a párharcot jövő héten csütörtökön hazai pályán kezdi.

Liviu Ciobotariu reméli, hogy a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elhalasztja az ezután következő mérkőzésüket a Kolozsvári CFR ellen a bajnokság ötödik fordulójában. „Most nagyon jól kell regenerálódnunk, mert három naponta játszottunk. Nagyon nagy erőfeszítés volt, meglátjuk, hogyan kezelem ezt az időszakot, mert néhány játékost le kell cserélnem, hogy a többiek is játszhassanak.

Szeretném, hogy az Aktobe elleni meccs után elhalasztanák a Kolozsvári CFR elleni bajnoki találkozót. Ugyanis Kazahsztánba utazunk, tehát 5-6 óra lesz a repülőút... amikor onnan visszajövünk, két napra lesz szükségünk, hogy regenerálódjunk, akkor végünk lesz”

– magyarázta Ciobotariu.

A csütörtök esti mérkőzés egyik legjobbja, Marius Ştefănescu elmondta, ez megint csak egy elég jó mérkőzés volt a részükről. „Örülünk, hogy nem kaptunk gólt, és reméljük, hogy minél tovább tudjuk vinni ezt a sorozatot.

Tudtuk, hogy azért jönnek ide, hogy továbbjussanak, de nem tudták, hogy mi vár rájuk.

Boldog vagyok, hogy sikerült kvalifikálnunk, és az eredmény mindent elmond” – fogalmazott Ştefănescu.

A Sepsi OSK szélsője reméli, hogy csapata a harmadik selejtezőkörben az FK Aktobe ellen már az első mérkőzésen olyan előnyt szerez, amivel sikerül továbbjutni a playoff-körbe. „Az Aktobe szerintem jó csapat, ha Európában játszik. Az első hazai mérkőzésen reméljük, hogy megtehetjük az első lépést a rájátszás felé” – tette hozzá.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

A vezetést Cosmin Matei büntetőgóljával szerezte meg a Sepsi OSK, aki úgy véli, gyönyörű meccs volt, szenzációs hangulatban, először volt telt ház a stadionban.

Sokat segítettek nekünk a szurkolóink, minden bejött, amit elterveztünk, és az eredmény szárnyakat ad a következő fordulóra”.

A sepsiszentgyörgyi csapat középpályásának elmondása szerint soha nem számított arra, hogy ilyen eredménnyel verik meg a CSZKA-t. Sokkal kiegyensúlyozottabb párharcra várt, ráadásul a második számú esélyesek voltak az első mérkőzés előtt. A következő ellenfelet Matei nem ismeri, de tanulmányozni fogják őket, és a lényeg, hogy betaláljanak ellenük és nem szabad gólt kapjanak.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Tökéletes rajtot vettünk, amire senki sem számított, és most már elmondhatom, hogy az Aktobe sokkal verhetőbb, mint a Djurgarden volt az előző szezonban. Nagy esélyünk van arra, hogy elcsípjük a Konferencia Liga rájátszását.

Stabil csapatunk van, de nem gondolunk a bajnoki címre, nehéz, de a dobogóért küzdünk” – hangsúlyozta Cosmin Matei.

Az FK Aktobe elleni hazai mérkőzés előtt a Sepsi OSK még lejátszik egy bajnoki mérkőzést, hétfőn 18 óra 30 perctől ugyancsak hazai pályán az újonc Galaci Oțelult fogadja a Szuperliga negyedik fordulójában.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

Jól ismeri ellenfelét az Európa-liga rájátszásában a Ferencváros

A bolgár Ludogoreccel játszik a nyolcaddöntőbe jutásért a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Európa-liga rájátszásában.

A legrosszabbkor bukta el veretlenségét az FTC, az FCSB számára véget ért az Európa-liga

Az Európa-liga főtáblájának zárófordulójában az FCSB és a Ferencváros sorsa is eldőlt: a bukarestiek hiába harcoltak ki döntetlent a Fenerbahce ellen, míg a magyar regnáló bajnok a legrosszabb pillanatban szenvedett vereséget.

Amire nincsenek szavak: szurkolói tragédiák a lelátón és azonkívül

Az egész országot megrázta a hír, miszerint hét görög, PAOK-szurkoló közlekedési balesetben elhunyt Temes megyében. A futballtörténelem nem mentes a tragédiáktól, a balesetek mellett a stadionkatasztrófák is szedik az áldozatokat.

Marius Corbu a Ferencváros játékosa – hivatalos

A Ferencváros hétfőn késő délután a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződtette a magyar-román kettős állampolgársággal rendelkező Marius Corbut.

Chivu csapatának meccsén bíráskodik Kovács István a BL-ben

Újabb megbízatást kapott Kovács István a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján, az utolsó fordulóban a Borussia Dortmund és az Inter párharcát vezeti.

A Ferencvároshoz igazolhat Marius Corbu

Sajtóértesülések szerint megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu a magyar bajnoknál folytathatja, amely hamarosan hivatalosan is bejelenti a leigazolását.

Hazai közönség előtt játszanak barátságos meccseket tavasszal a magyarok

A magyar labdarúgó-válogatott Szlovéniával és Görögországgal játszik barátságos mérkőzést márciusban.

Őrzi veretlenségét az FTC, simán kikapott Zágrábban az FCSB

Hét forduló elteltével továbbra is veretlen a Ferencvárosi TC a labdarúgó Európa-liga főtábláján, míg az FCSB nem tudta borítani a papírformát, és vereséget szenvedett a Dinamo Zagreb otthonában.

Az isztambuli katlanban fújja a sípot Kovács István

Újabb érdekfeszítő párharcra delegálták a nagykárolyi játékvezetőt a labdarúgó Bajnokok Ligája főtábláján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!