Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóértesülések, megszületett az egyezség a ciprusi APOEL és a Ferencváros között, így Marius Corbu aláírta a szerződését a 36-szoros magyar bajnokkal.
A 23 éves támadó középpályás korábban a Puskás Akadémiánál 112 mérkőzésen szerepelt a magyar élvonalban, és 12 gólt szerzett, valamint 13 asszisztot adott.
A ciprusi első osztályban az APOEL színeiben másfél idény alatt 35 meccsen hat találat és hét gólpassz a termése.
A 2002. május 7-én született Marius Corbu a Székelyföld Labdarúgó Akadémián nevelkedett, majd 2019-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be az FK Csíkszereda felnőtt csapatában, a másodosztályban.
Az Erdély egyik legkeletibb településéről, Magyarcsügésről származó játékos egy évvel később, 2020-ban a Puskás Akadémiához igazolt, ahonnan tavaly, 2024 nyarán került az APOEL Nicosiához.
Válogatott szinten a romániai korosztályos csapatokban szerepelt, tavaly nyáron pedig tagja volt az U21-es együttesnek a Szlovákiában rendezett Európa-bajnokságon. Az U21-es válogatottban 21 mérkőzésen lépett pályára, és 1 gólt szerzett. Bekerült a román felnőtt nemzeti együttes bő keretébe is, de még nem mutatkozott be.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Hamar megtalálta a távozó Szabó István utódját az FK Csíkszereda: a klub csütörtök délután bejelentette, hogy a csapatot korábban négy éven át irányító Valentin Suciu visszatér a szuperligás együttes kispadjára.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!