Az olasz szakember 2018-ban vette át a válogatott irányítását. Az együttes 2020 őszén Bulgária és Izland legyőzésével a pótselejtezőben kivívta részvételi jogát a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra, majd Nemzetek Ligája-csoportját megnyerve kvalifikálta magát a sorozat legmagasabb, A osztályába.
Rossi opciós szerződése legkésőbb 2022 végén járt volna le, ezt hosszabbították meg a felek három évvel pénteken.
„Mindkét fél eltökélt, hogy 2025 végéig folytatódjon a megkezdett munka” – olvasható a szövetség közleményében.
Marco Rossi 2018 szeptember 8-án a Finnországban rendezett, 1-0-s hazai sikerrel zárult Nemzetek Ligája-mérkőzésen mutatkozott be a magyar válogatott kispadján, 24 mérkőzésen 12 győzelem három döntetlen és kilenc vereség a mérlege. Ugyanakkor több találkozót – így például az Izland elleni sorsdöntő Európa-bajnoki pótselejtezőt (2–1), vagy a törökök felett aratott, feljutást érő Nemzetek Ligája-sikert (2–0) – csak a televízióból követhette figyelemmel, ugyanis maga is átesett a koronavírus-fertőzésen.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!