A Konferencia Ligában való indulásért kiírt párharcban a Szuperligában 3. helyen végzett Universitatea Craiova és az alsóházban az előselejtezőt megnyert Kolozsvári U találkozott Craiován.
Az első félidő kevés lehetőséget hozott, előbb a házigazda, majd a vendég együttes juthatott volna előnybe, ám a kapusok jól végezték dolgukat, így 0–0-nál vonultak pihenőre a felek.
Jóval aktívabb focit láthatott a második játékrészben a mintegy 15 ezer fős közönség. Az elején a Craiova volt aktívabb támadásban, több veszélyes beadása is volt, egy kavarodásnál még a kapufát is eltalálta. Túloldalt az U-nak is volt egy óriási, hármas lehetősége a vezetés megszerzésére, ám nem sikerült a labdát a kapuba juttatniuk. Az idő teltével a hazaiak berendezkedtek az U térfelére, ennek ellenére a nagyobb lehetőségeket a kolozsváriak puskázták el, így jöhetett a hosszabbítás.
Itt már jóval visszafogottabban fociztak a felek, és úgy tűnt, hogy büntetőkkel dől el az európai kupaindulás joga. Eleinte úgy tűnt, hogy erre végül csak egy tizenegyesre volt szükség, a ráadás utolsó percében kezezés miatt 11-eshez jutott a Craiova, ezt pedig Houri be is lőtte. Kolozsvár rögtön kitámadt, a Craiova pedig egyből lecsapott, ellentámadásból Koljic volt eredményes, ám hosszas videóbírózás után nem adták meg a találatot. Ám itt nem volt vége a meccsnek, hiszen nem sokkal később az U is büntetőhöz jutott, amit a 120+9. percben Nistor be is lőtt.
Így végül tizenegyespárbajban dőlt el az indulás joga, melynek végén az U eldönthette volna, ám Nistor nem tudta értékesíteni másodszorra tizenegyesét, a következő párban Zajkov belőtte, Ilie próbálkozását védte Popescu, így a Craiova indulhat a Konferencia Ligában.
Labdarúgó Szuperliga, Konferencia Ligában való indulás
Universitatea Craiova–Kolozsvári U 1–1 (0–0, 0–0, 0–0, 1–1) – büntetőkkel 5–4
Befejeződött a milánói-cortinai téli olimpia a székelyföldi hódeszkások számára: Mandel Kata és Bartalis Henrietta tisztes helytállással zárta a snowboard crossz versenyt. Az élmény örök, a cél pedig már a négy év múlva esedékes folytatás.
A milánói–cortinai téli olimpián pénteken rendezik a női snowboard cross versenyt, amelyen rajthoz áll a romániai színekben induló két székelyföldi lány, Mandel Kata és Bartalis Henrietta.
Több mentőegységet riasztottak, köztük egy mentőhelikoptert is Marosvásárhelyről, miután szénabála zuhant egy hétéves gyermekre a Szeben megyei Szászivánfalván.
Bírósági végrehajtótól kapott felszólítást a rendház elhagyására Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát azt követően, hogy a nagyváradi bíróság az önkormányzat keresetének helyt adva az apát kilakoltatásáról döntött.
Négyre emelkedett a budakeszi panziótűz halálos áldozatainak száma, az egyik életveszélyes sérült a kórházban életét vesztette – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán pénteken.
Az Universitatea fociultrái magyar diákokra támadtak a buszon. Újabb súlyos közúti baleset történt a bánsági halálos úton. Mesterséges intelligenciával szövik tovább a dák alagutak összeesküvés-elméletét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!