Hirdetés

Már fenyegetőzik az 1. Liga jogtulajdonosa

Képünk illusztráció
Fotó: 123RF

2020. május 19., 13:09

Az 1. Liga televíziós közvetítési jogait birtokló cég hivatalos levélben fordult az élvonalbeli bajnokságot szervező Román Hivatásos Labdarúgóligához (LPF), amelyben ultimátumot adott a kluboknak, hogy amennyiben nem fejezik be a szezont, vissza kell fizetniük a már korábban átutalt pénzösszeg egy részét.

2020. május 19., 13:09

Az EAD Interactive csoport az összes hátralévő mérkőzés lejátszását kéri az 1. Liga 2019–2020-as szezonjában, és a bajnokság újrakezdési időpontjának június 5-ét jelölte meg. Ellenkező esetben ugyanis

az LPF-nek és a kluboknak vissza kell fizetniük a jelenlegi szezonra már korábban átutalt pénzösszeg egy részét, legkevesebb tízmillió eurót.

Továbbá, a jogtulajdonos azt is kéri, hogy kártérítést fizessenek, illetve, hogy újratárgyalják a televíziós közvetítésekre vonatkozó szerződést.

Csakhogy a korábbi minisztériumi bejelentések szerint, leghamarabb június 13-án folytatódhatna a bajnoki idény, az edzéseket az elmúlt hétvégén újrakezdett kluboknak ugyanis legalább négyhetes felkészülésre lenne szükségük a tétmérkőzések előtt. Erről nyilatkozott Ionuț Stroe sportminiszter is, aki szerint a járványhelyzettől függően május végén megválik, hogy június közepén ténylegesen folytatódhat az 1. Liga. Tehát, érdekes lesz megfigyelni, milyen egyezségre jutnak az érintettek, és végül melyik időpontban kezdődik újra a bajnokság.

Hirdetés

A Gsp.ro portál információi szerint a jogtulajdonos azután foglalt állást az ügyben, hogy a múlt hétvégén az alsóházi együttesek azt kérték a ligától, hogy a jelenlegi állás szerint zárják le a play-out küzdelmeit, az LPF azonban elutasította a kérelmüket.

Amennyiben az 1. ligás bajnokság nem kezdődik újra, vagy csak a play-off mérkőzéseket rendezik meg, a play-outban pedig elmaradnak a hátralévő meccsek, az EAD nem tétovázik az ügyben, hogy az LPF-t és az érintett klubokat vonja felelősségre az okozott kár megtérítéséért és a szerződésben foglaltak megszegéséért”

– áll a jogtulajdonos levelében.

A televíziós közvetítési jogokat birtokló cég csalódott a Hivatásos Labdarúgóligában, amely korábban arról biztosította, hogy kidolgozott egy szabályzatot, és a hatóságok jóváhagyásával engedélyezi a klubok számára, hogy edzőtábor formájában újrakezdjék a felkészülést, ezzel egyidőben viszont többen az alsóházban mégsem szerették volna folytatni a szezont.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!