Hirdetés

Már dobogón az FK Csíkszereda a romániai utánpótlás-nevelési rangsorban

Több éve tartó kemény, rendszeres munka van a székelyföldi ificsapatok sikerei mögött
Fotó: Pinti Attila

2021. július 21., 14:57

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közzétette a hazai futballakadémiák legfrissebb rangsorát. A 2020–2021-es szezonban összesen 61 utánpótlásközpontot rangsoroltak, az FK Csíkszereda két helyet előrelépve a 3. helyen áll.

2021. július 21., 14:57

Az FRF immár harmadszor rangsorolta a Romániában működő labdarúgó utánpótlás-műhelyeket. Idén 61 akadémiát értékeltek – többek között – stratégia és filozófia, csapatok és játékosok, szakmai stáb, kisegítő személyzet, képzés és versenyeztetés, infrastruktúra és eredmények alapján. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál készülő gyerekek az FK Csíkszereda színeiben lépnek pályára a romániai korosztályos bajnokságokban, ahol

az elmúlt szezonban az U19-es együttes bajnoki címet szerzett, az U17-esek az 5. helyen végeztek, az U16-os gárda pedig ezüstérmes lett.

Hirdetés

Három évvel ezelőtt az akadémiák rangsorában az FK Csíkszereda a 6–7. helyet foglalta el, tavaly az 5. helyen állt, idén pedig előrelépett a 3. helyre.

Dusinszki Zoltán, a Székelyföld Labdarúgó Akadémia technikai igazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy az elmúlt időszakban minden szinten, az edzéseken és a mérkőzéseken is érezhető volt, hogy előrébb léptek, az eredmények is ezt mutatták. „Most hivatalosan, a szakszövetség közleménye szerint is ott vagyunk a legjobbak között Romániában.

Ez arra kötelez, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, fejlődjünk minden szempontból.

Már zajlik a következő bajnokságok előkészítése, a tervek szerint augusztus 21-én kezdődne az Elit Liga következő szezonjának alapszakasza. Kialakultak akadémiai csapataink keretei, az U19-esek vezetőedzője Demény Norbert marad, az U17-esek vezetőedzője Kurucsai Milán lesz, az U16-osok szakmai stábjának vezetője pedig Benkó Tihamér”

– nyilatkozta Dusinszki. 

Kifogásolható a rangsor

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke szerint elég bonyolult a rangsorolási rendszer, amelyben ha csak az utánpótláscsapatok által elért eredményeket és az ifjúsági válogatottakba behívott játékosok számát vennék figyelembe, akkor a Hagi Akadémia és a Székelyföld Labdarúgó Akadémia lenne az első helyen.

A rangsor készítői azt is figyelembe vették, hogy hány utánpótláskorú játékos szerepel az adott klub felnőtt csapatában, itt azonban az FK a másodosztályban szerepel, rangsorbeli vetélytársai pedig az élvonalban.

„A harmadik hely nagyon hízelgő, de amíg Csíkszeredának csak 2. ligás csapata lesz, addig soha nem lehet első ebben a rangsorban” – mondta Szondy.

A klubelnök szerint az FK Csíkszereda számára a 2021-es esztendő egy kegyelmi év volt, az elért helyezéseket nagyon nehéz lesz megtartani, nemhogy túlszárnyalni.

Ami a rangsorolást illeti, furcsának tartom, hogy az FRF nincs tisztában azzal, hogy mit jelent igazából egy futballakadémia, mert a felsorolt 61 klub többségénél nincs akadémia. Az akadémia előfeltétele a bentlakásos rendszer és az, hogy ugyanazon képzési elvek alapján működjön a piramis.

Ez a rangsorolt klubok többségénél nincs így, innen-onnan papíron bérbe vett csapatok és pályák kerülnek be egy-egy klubhoz a dossziék elkészítésekor. Vannak olyan klubok, amelyeknek nem lenne mit keresniük a romániai futballutánpótlás térképén. A 61 csapat közül tíz ha teljesíti a komoly akadémiai rendszer feltételeit. Összegezve: a helyezés jó, de nehéz lesz megtartani, meg kell nézni, hogy kik vannak mögöttünk” – nyilatkozta Szondy.

Az akadémiai klubranglista élmezőnye: 1. Konstancai Farul (volt Viitorul Ovidiu) 96,11 pont, 2. FCSB 90,25, 3. FK Csíkszereda 86,70, 4. Concordia Chiajna 84,81, 5. FC Voluntari 83,85, 6. Kolozsvári CFR 83,78, 7. Bukaresti Sport Team 83,34, 8. Universitatea Craiova 82,09, 9. Bukaresti Dinamo 81,47, 10. Temesvári SSU Poli 81,10, … 16. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 76,86.

Külföldön is megméretkeznek

Hat nagy nemzetközi viadalon lesznek érdekeltek idén nyáron és ősszel az FK Csíkszereda ificsapatai. Dusinszki Zoltán szakmai igazgatótól megtudtuk, hogy az U15-ös csapat Vajdaságba, a Topolya Kupára utazik, az U16-os együttes egy rangos kisvárdai tornára hivatalos, az U17-es gárda július végén Felcsúton, a Puskás–Szuzuki-kupán érdekelt, augusztusban pedig a hazai környezetben zajló OTP Bank Kupán vesz majd részt.

Az U19-es együttesünk képviseli Romániát az ifjúsági Bajnokok Ligájában, amelynek küzdelmei a tervek szerint szeptember végén rajtolnak.

A Demény-csapat októberben a tervek szerint Dunaszerdahelyre utazik, részt vesz a Kukónia Kupán” – részletezte Dusinszki.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Meglepetésküldést kapott, a másodosztályban debütált a székelyudvarhelyi partjelző

Váratlan lehetőséget kapott a székelyudvarhelyi Molnos Imre: a 28 éves játékvezetői asszisztens az elmúlt hétvégén a labdarúgó 2. Ligában mutatkozott be. A Marosvásárhelyi ASA és az Unirea Slobozia mérkőzésén működött közre.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Levenné a fölösleges terheket a csapatvezetők válláról az újdonsült Hargita megyei focielnök

Egyöntetű szavazással Hompoth Dezsőt választották a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnökévé a következő négy évre. A székelyudvarhelyi sportvezetőt a terveiről és a megyei labdarúgás előtt álló feladatokról kérdeztük.

Az FK Csíkszereda két fiatalja kapott behívót a korosztályos válogatottakba

Összegyűl a román U16-os és U17-es korosztályú labdarúgó-válogatott, mindkét együttes keretébe az FK Csíkszereda egy-egy játékosa kapott behívót.

Három év felfüggesztettet kapott a Sepsi OSK korábbi kapusa

Jogerősen három év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Răzvan Begant. A Sepsi OSK korábbi kapusának egy bukaresti bántalmazás miatt 30 ezer eurós kártérítést is fizetnie kell.

Tamás Zoltán átadja a stafétát: 27 év a Hargita megyei futball szolgálatában

Új elnöke lesz a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek. Tamás Zoltán az első mandátumának körülményeiről, a megyei labdarúgás fejlődéséről, az eredményekről és a még megoldásra váró feladatokról is beszélt. Nyugodt szívvel adja át a stafétát utódjának.

Elutasították a fellebbezést, Burleanu marad az FRF élén

Elveszítette a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (TAS) indított eljárását Ilie Drăgan, aki Răzvan Burleanu negyedik egymást követő elnöki mandátumát támadta meg. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke így legalább 2030-ig hivatalában marad.

Válsághelyzetben vette át új klubját, de nem hátrál meg a kihívásoktól László Csaba

Pályafutása során sokadszor vállalta el mélyponton lévő csapat irányítását a rutinos székelyudvarhelyi szakember. László Csaba a Székely Sportnak elmúlt egy évnyi szünetéről és az albániai kinevezés hátteréről is mesélt.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!