A magyar együttes a győztes találatot már a tizedik percben megszerezte Korhut Mihály révén, aki egy szöglet utáni kipattanóból távolról gyönyörű gólt lőtt. Az első félidőben többször is növelhették volna előnyüket a magyarok, de Sallai kihagyta a legnagyobb helyzeteket. A folytatásban is mezőnyfölényben voltak a hazaiak, de a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így figyelni kellett az azeriek ellentámadásaira. Aztán
a hosszabbításban egy szabadrúgást követően a vendégek betaláltak, azonban a holland játékvezető nem adta meg a teljesen szabályos gólt.
Maradt a magyar győzelem, ezzel Marco Rossi együttese feljött a második helyre a csoportban, és két ponttal megelőzte Szlovákiát, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott. Amennyiben a szlovákok novemberben nem nyernek Horvátország vendégeként, akkor a magyarok a november 19-i zárófordulóban Wales otthonában egy győzelemmel kijutnak a hazai rendezésű Eb-re.
Labdarúgó Európa bajnoki-selejtező, E csoport, 8. forduló:
Magyarország–Azerbajdzsán 1–0 (1–0).
Gólszerző: Korhut (10.).
Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Orbán, Baráth, Korhut – Vida, Dzsudzsák (Nagy Dominik, 71.), Szoboszlai (Holman, 76.), Kovács (Sigér, 86.), Sallai – Szalai. Szövetségi kapitány: Marco Rossi.
Azerbajdzsán: Balayev – Pashaev, B. Hüseynov, Mustafazada, Rahimov – Israfilov, Qarayev, Richard (A. Abdullayev, 58.), Ramazanov (Renat Dadasov, 85.), Sheydaev – Khalilzade (J. Hüseynov, 66.). Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic.
Vezette: Dennis Higler (holland).
A játéknap másik mérkőzésén:
Wales–Horvátország 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Bale (45+4.), illetve Vlasic (9.).
Labdarúgó Eb-selejtező, E csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Horvátország | 8 | 5 | 2 | 1 | 17–7 | 17 |
| 2. | Wales | 8 | 4 | 2 | 2 | 10–6 | 14 |
| 3. | Szlovákia | 8 | 4 | 1 | 3 | 13–11 | 13 |
| 4. | Magyarország | 8 | 4 | 0 | 4 | 8–11 | 12 |
| 5. | Azerbajdzsán | 8 | 0 | 1 | 7 | 5–18 | 1 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!