Hirdetés

Magyarul beszélt a Kézdi SE játékosa, a játékvezető ezért le akarta küldeni a pályáról

A játékvezető elfogadhatatlanul viselkedett a kézdivásárhelyiekkel szemben. Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila

2025. szeptember 29., 11:04

Felháborító jelenet árnyékolta be a Kézdivásárhelyi SE női labdarúgócsapatának vasárnapi mérkőzését a 3. Ligában. A Nagyszebeni Interstar elleni idegenbeli találkozón a játékvezető arra kényszerítette a háromszéki sportolót, hogy csak románul beszéljen.

2025. szeptember 29., 11:04

Szomorú eset árnyékolta be a Kézdivásárhelyi SE női labdarúgócsapatának vasárnapi mérkőzését a 3. Ligában. A Nagyszebeni Interstar elleni idegenbeli találkozón a játékvezető nem szakmai okból lépett közbe: az egyik kézdivásárhelyi játékost arra kényszerítette, hogy románul beszéljen a pályán, különben beküldi az öltözőbe. Az eset a 70. perc környékén, 1–1-es állásnál történt, és a csapat vezetőedzője, Bogdan Moroianu szerint súlyos nyomot hagyott a lányokban.

A játékosunk annyit mondott egy véleményes szereléskor, hogy nem hiszem el, hogy ezt lefújta. Erre a bíró kiabálni kezdett vele, hogy beszéljen románul, mert ha nem, beküldi az öltözőbe, és nem tolerálja a magyar nyelvet a pályán”

– idézte fel az esetet a Székely Sportnak Bogdan Moroianu vezetőedző.

Hirdetés

A tapasztalt szakember azonnal szóvá tette a történteket, magyarázat helyett reklamálásáért sárga lapot kapott. A szituációt tovább rontotta, hogy a lelátón helyet foglaló mintegy 20–30 néző is rázendített: „vorbiți numai românește!”.

Vagyis „csak románul beszéljetek!”.

A KSE női csapata 15 év feletti lányokból áll, akiknek a foci a barátkozásról, a közösségépítésről és az önbizalom növeléséről is szól. Az edző szerint azonban a játékvezető magatartása sokkolta őket.

Teljesen letörtek az incidens után, az öltözőben a keret fele sírt. Megkértem a bírót, hogy jöjjön be, és magyarázza el nekik, miért mondta azt, amit mondott, de persze nem vállalta”

– mondta Moroianu, aki kiemelte: a történtek mélyen demoralizálták a csapatot, és hozzájárultak a 2–1-es vereséghez is.

A kézdivásárhelyi edző a Román Labdarúgó-szövetségnél (FRF) és a Kovászna Megyei Labdarúgó-egyesületnél is panaszt tett, és hangsúlyozta: a játékvezető, Şuvar Alexandru Nicolae viselkedése elfogadhatatlan.

„A bíróknak a játékra kellene figyelniük, nem arra, hogy ki milyen nyelven beszél. Az ilyesminek nincs helye a sportban. Azt szeretném, hogy legyen következménye, és tegyenek róla, hogy többé sem velünk, sem más csapattal ne fordulhasson elő” – jelentette ki.

A szakember hozzátette: bár a lányokkal és a szülőkkel átbeszélték az esetet, és igyekeznek továbblépni, az élmény így is fájdalmas és igazságtalan volt.

Ők fiatalok, a pályán tanulják meg, mit jelent a kitartás, a tisztelet és a fair play. Ehelyett azt tapasztalták meg, milyen, amikor diszkriminálják őket. Ez elfogadhatatlan.”

Bogdan Moroianu szerint a futball egyik legnagyobb értéke, hogy közösséget épít, és egyenlőséget teremt a pályán. „Úgy kellene viselkednünk, hogy amit másoktól elvárunk, azt magunk is megadjuk. Mi mindig tisztelettel fogadunk minden csapatot, és bárhol játszunk, példamutatóan viselkedünk. A futballnak erről kellene szólnia, nem arról, hogy egy hivatalos személy a nemzetiségi hovatartozás alapján aláz meg gyerekeket” – jegyezte meg.

A KSE edzője reméli, hogy a szövetség kivizsgálja az ügyet, és a játékvezetőt eltiltják. „Ez az egyetlen helyes lépés. A sport csak akkor tud fejlődni, ha tisztelet és egyenlőség uralkodik a pályán.”

1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Nyílt háború lett, rendre egy magyar zászlóért büntették az FK Csíkszeredát

Minden korábbit felülmúló bírság és halmozódó szankciók után sajtótájékoztatón értékelte a helyzetet Szondy Zoltán: az FK Csíkszereda elnöke kettős mércéről, elhúzódó jogi küzdelemről és a szimbólumok betiltását elutasító álláspontról beszélt.

A GYHK volt edzője nem is gondolta volna, hogy menesztik a kupafiaskó után

A Gyergyói Hoki Klub vezetősége néhány nappal ezelőtt menesztette Markus Juurikkala vezetőedzőt, aki a tavaly mindent megnyert, amit lehetett a piros-fehérekkel. A távozó szakember büszke arra, ahogy a csapat reagált a menesztése hírére.

Székelyhon

A gyalogátkelőn gázoltak el egy fiatal lányt Csíkszeredában

Megsérült egy fiatal lány, miután a gyalogátkelőn elgázolták vasárnap este Csíkszeredában, a Brassói úton.

`
Krónika

Brutális gyilkosság Kalotaszegen: egy nap alatt elfogták a feltételezett elkövetőt

Az egész falut megrázta egy 65 éves férfi meggyilkolása Magyarlónán: a holttestet szombaton találták meg a rendőrök, és azonnal nagyszabású nyomozás indult az elkövető felkutatására.

Krónika

Magyar Péter újra nyilvános vitára hívta Orbán Viktort

Sorsfordító pillanatban vagyunk, most dől el, hogy maradunk egy félelemre, gyűlöletre és lopásra épülő rendszerben, vagy visszavesszük végre a jövőnket – mondta a Tisza Párt elnöke vasárnap Budapesten, a Hungexpo területén tartott évértékelő beszédében.

Főtér

Ez a moldovai mozgókép úgy mutatja meg a maffiaállamot, hogy a nézőben megfagy a vér

A Plaha című tíz részes tévésorozat a szó metaforikus értelmében hidegre teszi közönségét. Pontosan úgy, ahogy a moldovai (vagy román, emlékezzünk csak Sorin Ovidiu Vîntura és társaira) maffiaállam konkrétan hidegre tette az ország népét.

Ez is érdekelheti

Az FK Csíkszereda korábbi edzője irányítja a szamosújvári női focicsapatot

Kollár Péter lett a Szamosújvári Atletic Olimpia SK női labdarúgó együttesének vezetőedzője, a klub pedig több magyarországi játékossal erősített az alsóházi rájátszás előtt. A cél egyértelmű: bennmaradás a Szuperligában.

Legyőzte német ellenfelét, befejezte az edzőtábort az FK Csíkszereda női csapata

Magabiztos győzelemmel zárta törökországi edzőtáborának felkészülési mérkőzéssorozatát az FK Csíkszereda női szuperligás csapata: a piros-feketék a német FC Rhenania 1920 Lohn ellen nyertek, így két siker és egy vereség a mérlegük.

Ellenfeleket kapott az FK Csíkszereda és a Vasas Femina a női Román Kupában

Szerdán délután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) kisorsolta a női Román Kupa 2025–2026-os csoportkörének beosztását. Kiderült, hogy a címvédő FK Csíkszereda a B jelű kvartettbe került, a küzdelmek március végétől április utolsó hetéig tartanak majd.

Túl erősnek bizonyult az üzbég válogatott az FK Csíkszereda női csapatának

Elveszítette a második felkészülési mérkőzését a Törökországban edzőtáborozó FK Csíkszereda női élvonalbeli labdarúgócsapata. A nagyobb játékerőt képviselő üzbég válogatott négyszer is betalált a piros-feketék kapujába.

India női fociválogatottja ellen nyert az FK Csíkszereda

Győzelemmel kezdte törökországi edzőtáborának felkészülési mérkőzéssorozatát az FK Csíkszereda női szuperligás csapata: Szeitl Szilvia tanítványai India válogatottját győzték le Vlădulescu Ana korai találatával.

Törökországban készül a rájátszásra az FK Csíkszereda női focicsapata

Edzőtáborral hangol a rájátszásra a törökországi Belekben az FK Csíkszereda női labdarúgó szuperligás csapata. A tábor során a szakmai munka mellett a felkészülési mérkőzések és az új játékosok beépítése kap kiemelt szerepet.

A felsőházi kihívásokra készül az FK Csíkszereda női csapata

Edzőtáborral és célzott erősítési tervekkel vág neki a felkészülésnek az FK Csíkszereda női szuperligás csapata. A piros-feketék február elején Törökországban hangolnak a rájátszásra, miközben a keret megerősítésén is dolgoznak.

Szeitl Szilvia: a nők érzelmileg mélyebben élik meg a helyzeteket

A labdarúgó női Szuperliga alapszakaszának lejártával Szeitl Szilviával, az FK Csíkszereda vezetőedzőjével az itteni munkáról, a csapatról és az elmúlt hónapok tapasztalatairól beszélgettünk.

Gyimesközéplokról a magyar női felnőtt futballválogatottba

Kiválóan szerepel a női élvonalban a Puskás Akadémia csapata, amelynek kapuját ősztől az FK Csíkszeredától érkező Tankó Réka Boglárka védi. A felnőtt fociválogatottba is behívott hálóőrrel beszélgettünk.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!