Kiváló idő és mintegy háromszáz néző várta a két együttest a sétatéri stadionban. A felek három héttel ezelőtt ugyancsak Udvarhelyen találkoztak, akkor emlékezetes csatát vívtak egymással – az udvarhelyiek 3–0-nál büntetőt hibáztak, a vendégek visszajöttek a meccsbe, végül a hazaiak nagy erők mozgósítása árán tartották otthon a pontokat.
Ezúttal is kiválóan indult az összecsapás a hazaiak számára, a 7. percben Györgyi tört be a balszélen, megverte védőjét, lövését pedig nem tudta hárítani a kapus. A folytatásban is a házigazdák akarata érvényesült a pályán, nagyszerűen fociztak, a közönség jól szórakozott, hiszen előbb Berkeczi 25 méterről eleresztett bombáját szedte ki a kapus a jobb felsőből, majd Simó tekerése kerülte el centikkel a kaput. A helyzetek megvoltak, ám ezeket nem tudta értékesíteni az SZFC, így csak 1–0-ra vezetett a szünetben.

A pihenő során összekapta magát a vendég együttes, sikerült is átvennie a meccs irányítását, de a hazai védelem állta a rohamokat, nem jött össze az egyenlítési lehetőség Plopeni-nek.
Ahogy kijött a szorításból az SZFC, rögtön el is döntötte a meccset: a 60. percben Simó büntetőből növelte kettőre az előnyt, majd Györgyi újabb szóló után lezárta a lényegi kérdéseket.

Ezután érkeztek a cserék, az SZFC nem erőltette a támadásokat, a vendégek pedig nem tudtak újítani, maradt a megnyugtató 3–0. Ezzel a sikerrel, ha átmenetileg is, a rájátszás 6-os csoportjának élére ugrott az SZFC. Kiszállás következik, jövő szombaton a Brassói SR Municipal vendége lesz.
| 2025. 04. 04. 17:00 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3-0 |
| 2025. 04. 05. 17:00 | Brassói SR Municipal Brassói SR | CSO Băicoi Băicoi | 1-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | CSO Băicoi Băicoi | 3 | 2 | 1 | 0 | 3-1 | 44 |
2 | Székelyudvarhelyi FC SZFC | 3 | 2 | 0 | 1 | 4-1 | 43 |
3 | Brassói SR Municipal Brassói SR | 3 | 0 | 2 | 1 | 2-3 | 39 |
4 | CSO Plopeni CSO Plopeni | 3 | 0 | 1 | 2 | 1-5 | 32 |
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!