Az ominózus bajnokságban újoncként indult marosvásárhelyi csapat Liviu Ciobotariu irányításával szenzációsan menetelt a szezon második részében, fokozatosan ledolgozta az éllovas FCSB-vel szembeni hátrányát, és az utolsó forduló előtt megvolt az esélye a bajnoki címre. Az ASA hazai pályán játszott a már biztos kiesett Galaci Oțelul ellen, és a szünetben 1–0-ra vezetett is, ezzel
negyvenöt perc választotta el a trófeától,
mivel a bukaresti rivális csak döntetlenre állt, és végzett is a Jászvásári Poli otthonában. A második félidőben azonban nem tudták megőrizni előnyüket, sőt a végjátékban 2–1-es vereséget szenvedtek, így búcsút intettek a bajnoki címnek.
A jelenleg az 1. Liga meglepetéscsapatát, a harmadik helyezett FC Voluntari-t vezető Liviu Ciobotariu a Gsp.ro portálnak adott interjúban elmondta, kívülről tudja a Galaci Oțelul elleni sorsdöntő mérkőzést, amelyről álmodni is szokott.
Három-négy fordulóval korábban éreztem, hogy nincsenek rendben a dolgok. Értem ezt a mi játékunkra, nem gondolok másra. A saját kezünkben volt a sorsunk, 12-13 pontot dolgoztunk le, aztán hárommal vezettünk, majd elkezdtünk veszíteni, Medgyesen, az Astra ellen és végül egy kiesett együttes, az Oțelultól is kikaptunk.
Az én szerencsém az volt, hogy két-három nappal a mérkőzés után aláírtam az Al Fajszalival, és kicsit elfeledhettem azt a pillanatot” – nyilatkozta Liviu Ciobotariu, hozzátéve, hogy a bajnoki cím elvesztése még fájdalmasabb lenne, ha évek múlva megtudná, a háttérben „más dolgok is közrejátszottak” a vereségben, erre azonban sosem akart gondolni és nem is tartja normálisnak.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!