Hirdetés

Lezárhatja a továbbjutás kérdését a Juventus

Budapesten nagy különbséggel győztek Cuadradóék
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2020. november 24., 13:47

Andrea Pirlo tökéletes hozzáállást vár az övéitől, míg Szerhij Rebrov szerint nem szabad kizárólag Cristiano Ronaldóra fókuszálni. Kedden késő este Torinóban vendégeskedik a Ferencváros labdarúgócsapata.

2020. november 24., 13:47

Szerhij Rebrov vezetőedző szerint a Ferencváros számára egy ajándék, hogy kedden a Juventus ellen játszhat a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében.

„Nekünk ez egy ajándék, de a legjobbunkat kell nyújtanunk.

Benne van a mérkőzésben, hogy hibázunk, az is, hogy kikapunk, de megígérhetem, hogy a maximumot fogjuk nyújtani” – fogalmazott a hétfői sajtótájékoztatón az ukrán szakember, aki elárulta, Botka Endre és Sigér Dávid is a csapattal tartott Torinóba.

Előbbi hétvégén a Budapest Honvéd ellen 1–0-ra megnyert bajnokin nem lépett pályára, mivel koronavírusos személlyel érintkezett, így házi karanténban volt, míg utóbbinak gyermeke született.

Hirdetés

A Juventusnak több fontos játékosa is van, ezért nem csak Cristiano Ronaldóról kell beszélni,

nem szabad egyetlen játékosra összpontosítani, Budapesten is mások szerezték az olasz bajnok góljait” – mondta Rebrov, aki a rivális sérüléshullámát illetően megjegyezte, minden csapatnak vannak problémái, ő is nélkülözött már sérült játékosokat, illetve a válogatott szünetben tíz futballistája is a nemzeti csapatban szerepelt.

Rebrov megígérte, hogy mindent bele fog adni a Fradi •  Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Galéria

Rebrov megígérte, hogy mindent bele fog adni a Fradi
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Juventust irányító Andrea Pirlo tökéletes hozzáállást vár a játékosaitól.

„Nagyon zavarna, ha a futballisták könnyedebben vennék ezt a meccset. Fontos a megfelelő hozzáállás, nem szabad a budapesti 4–1-es eredményből kiindulni. Nyerni kell, hogy mielőbb lezárjuk a továbbjutás kérdését” – fogalmazott a játékosként világbajnok olasz szakember.

Ismerjük a Ferencvárost, amely kifejezetten jó futballt játszik, veszélyes helyzeteket teremthet,

de nekünk a saját játékunkra kell koncentrálni" – nyilatkozta a magyar bajnokkal kapcsolatban a torinóiak trénere, aki szerint az FTC jó formában van, ezért sem szabad a három héttel ezelőtti összecsapásból kiindulni, ráadásul úgy vélte, a magyar csapat ezúttal kevesebbet fog hibázni.

Saját együtteséről elárulta, mindössze négy védője maradt, így ott nincs választási lehetősége,

miután Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini után Merih Demiral is kidőlt sérülés miatt. Paulo Dybalával kapcsolatban megemlítette, hogy antibiotikumot szedett, de már egyre jobb fizikai állapotban van, így akár kezdő is lehet a keddi összecsapáson.

Pirlo a zöld-fehérek játékát méltatta •  Fotó: Facebook/Juventus Galéria

Pirlo a zöld-fehérek játékát méltatta
Fotó: Facebook/Juventus

A Juventus szombaton Cristiano Ronaldo duplájával 2–0-ra nyert hazai pályán a Cagliari ellen, de négy pont lemaradással a listavezető AC Milan mögött csak negyedik a Serie A-ban.

A kedden 22 órakor kezdődő zárt kapus összecsapáson a német Daniel Siebert fújja majd a sípot.

UEFA Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló
G-csoport

22.00 Juventus FC–Ferencvárosi TC (Digi Sport 4, Telekom Sport 2, Look Sport)
Lehetséges kezdőcsapatok az uefa.com szerint:
Juventus: Szczesny – Cuadrado, Danilo, De Ligt, Alex Sandro – Bernardeschi, McKennie, Arthur, Kulusevszki – Dybala, Ronaldo
FTC: Dibusz – Lovrencsics, Blazic, Kovacevic, Heister – Sigér, Haratyin, Somália – Uzuni, Boli, Nguen.

A csoport másik meccsén:
22.00 Dinamo Kijev–FC Barcelona (Digi Sport 1, Telekom Sport 1, Look Sport +)

Az állás: 1. Barcelona 9 pont (9:2), 2. Juventus 6 (6:2), 3. Dinamo Kijev 1 (3:6), 4. Ferencváros 1 (4:11).

A további keddi program:
E-csoport: Rennes–Chelsea (19.55), Krasznodar–Sevilla (19.55)
F-csoport: SS Lazio–Zenit (22.00), Borussia Dortmund–Club Brugge (22.00)
H-csoport: Paris Saint-Germain–RB Leipzig (22.00), Manchester United–Basaksehir (22.00)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ez is érdekelheti

Tovább robog a Fradi az Európa Ligában, az AC Milan sem tudta megállítani

A Ferencváros nagy meglepetésre, de megérdemelten győzött 2–0-ra csütörtökön az AC Milan vendégeként a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bota és Bencze is utazik Katarba az U17-es világbajnokságra

Az FK Csíkszereda jelenlegi és korábbi játékosa, Darius Bota és Bencze Lóránd is tagja a román labdarúgó-válogatott keretének, amely november 19. és december 13. között az U17-es világbajnokságon szerepel Katarban.

Cristiano Ronaldo visszavonult a portugál válogatottól (videóval)

Cristiano Ronaldo csütörtökön bejelentette, hogy nem szerepel többé a portugál labdarúgó-válogatottban.

Romániát választotta a német utánpótlás-válogatott támadó

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.

Szintet lépett, nehezebb ellenfeleket kapott a romániai női válogatott

Szerbia, Belgium és Albánia lesz a román női labdarúgó-válogatott ellenfele a Nemzetek Ligája 2027-es kiírásában. A B divízióba feljutott együttes februárban kezd, eredményei pedig a következő Eb-selejtezősorozat besorolását is meghatározzák.

Az NB I álomcsapatából kopogtat a válogatott ajtaján Marius Corbu

Gólpasszal segítette a Ferencvárost, majd bekerült a forduló válogatottjába Marius Corbu. Az FK Csíkszereda korábbi középpályása újabb jó teljesítménnyel erősítette meg, hogy érdemes számolni vele a román válogatottnál.

Három újonc, egy nagy visszatérő a magyar válogatott keretében

Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe.

Corbu-gól a Fradiban, újból Hagi listáján a román válogatottban

Gheorghe Hagi szövetségi kapitány közzétette a román labdarúgó-válogatott idei utolsó összetartására készülő külföldön szereplő játékosok előzetes névsorát.

Megállíthatatlan a Ferencváros, a portugál kupagyőztest is felülmúlta az Európa Ligában

Egy félidőn át tartotta a lépést a Torreense a csütörtök esti összecsapáson, szünet után azonban elhúzott a Ferencváros. A zöld-fehérek 4–1-es hazai sikerükkel három forduló után is hibátlanok a labdarúgó Európa Liga főtábláján.

Villámgyors gólokkal alapozta meg sikerét Andorrában az U Craiova

Esélyeshez méltón mindhárom pontot megszerezte az andorrai Inter Escaldes vendégeként a román bajnoki címvédő U Craiova a labdarúgó Konferencia Liga csoportkörének második fordulójában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!