Kassai 1999 óta vezetett élvonalbeli mérkőzéseket Magyarországon, idén novemberben a 322. NB I-es meccsével megdöntötte Szabó Zsolt rekordját, végül 323 találkozóval zárt. Nemzetközi szinten 2008-ban robbant be, amikor tartalékként már részt vett az Európa-bajnokságon, majd ő fújta a sípot a pekingi ötkarikás játékok döntőjében.
A 2010-es világbajnokságon négy meccset kapott, köztük a spanyol–német elődöntőt, egy évvel később pedig pályafutása csúcspontjaként ő dirigálta a Barcelona–Manchester United Bajnokok Ligája-döntőt.
Abban az esztendőben a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezetnél (IFFHS) a legjobb bírónak választották.
A sportember karrierjének legnagyobb tévedése nagyban hozzájárult a gólvonal-technológia bevezetéséhez, mivel a 2012-es Európa-bajnokságon, a második mérkőzésén, az ukrán–angolon nem adta meg a hazaiak találatát, noha a labda túljutott a gólvonalon. Emiatt nem kapott újabb feladatot a tornán.
Kassai a hiba ellenére 2013-ban a BL-ben, 2016-ban pedig az Európa Ligában vezetett elődöntőt, utóbbi évben bíráskodhatott a kontinensviadalon is, ő kapta ráadásul a francia–román nyitómeccset, a döntőben pedig – akárcsak a BL-fináléban – negyedik játékvezetőként működött közre.
Szintén sporttörténelmi jelentőségű, hogy első játékvezetőként vette igénybe a videobíró segítségét a 2016-os klubvilágbajnokságon.
Harmadik bajnokijára készül a labdarúgó Szuperligában az FK Csíkszereda, pénteken késő este az FC Rapidot fogadja a városi stadionban. Percről percre.
A marosvásárhelyi származású, több mint két évtizede Győrben élő 54 éves Palecian Judit az egyetlen a sporttörténelemben, aki három különböző sportágban lett világbajnok: profi ökölvívóként, erőemelőként és testépítőként.
Előszőr juhokat pusztított el, majd a kiérkező hatóságokra támadt egy medve vasárnap délelőtt Homoródalmáson, ezért kénytelenek voltak kilőni a nagyvadat. Sajnos több más egyed is ólálkodik a település határában.
Orbán Viktor miniszterelnök a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem hagyományos előadása után idén is maradt a színpadon, hogy válaszoljon a közönség több esetben igencsak személyes jellegű kérdéseire.
Ellenőrzést rendelt el Petre Florin Manole munkaügyi miniszter az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökségnél (ANPIS) az intézmény több alkalmazottjának kiutalt gyorssegélyek ügyében.
Kormányt buktatna szeptemberben az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség. Újabb nyúlfarknyival bővülhet az észak-erdélyi autópálya.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!