Hirdetés

Lerendezte otthon, feljutott a Szuperligába a Gloria Buzău

Eldöntötték a feljutás kérdését. korábbi felvétel
Fotó: Facebook/FC Buzău

2024. május 07., 21:11

A Gloria Buzău magabiztos játékkal 3–0-ra legyőzte hazai pályán a labdarúgó 2. Ligában éllovas és a bajnoki címet múlt hétvégén elhódító Unirea Sloboziát, így a záróforduló előtt bebiztosította a feljutását az élvonalba.

2024. május 07., 21:11

A házigazdák számára hatalmas tétje volt a másodosztályú bajnokság felsőházi rájátszásának 9. fordulójában lejátszott kedd esti összecsapásnak, amelyen egy pontra volt szükségük ahhoz, hogy feljussanak.

Hirdetés

A Gloria játékosai azonban nem elégedtek meg a döntetlennel, és már a mérkőzés elejétől támadólag léptek fel, amikor kisebb lehetőségeik voltak. Aztán az első félidő közepén büntetőhöz jutottak, ezt azonban kihagyták, majd a szünetig hiába próbálkoztak, nem tudtak betalálni.

A folytatásban is a hazaiak alakították ki az első nagy helyzetet, majd a 67. percben sikerült megszerezni a vezetést Daniel Benzar góljával.

Ezután is támadásban maradtak, és alig négy perccel később megduplázták az előnyüket Dandea révén. Ezzel nagy lépést tettek a győzelem felé, amit semmi nem veszélyeztetett, a hosszabbításban pedig a duplázó Benzar találatával beállították a 3–0-s végeredményt.

A Gloria Buzău magabiztos sikerével a záróforduló előtt lerendezte a feljutás kérdését, és az Unirea Sloboziával karöltve a következő szezont a Szuperligában kezdheti.

Egyben az is eldőlt, hogy az FK Csíkszeredának az osztályozó marad, egyik élvonalbeli együttessel találkozik majd oda-visszavágós párharcban a feljutásért. A rájátszás utolsó előtti fordulójában a csíkiak szerdán 17 óra 30 perctől a Vajdahunyadi Corvinul otthonában játszanak.

Labdarúgó 2. Liga, 2023–2024-es szezon, felsőház, 9. forduló

2. Liga, 2023–2024-es szezon, felsőház

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Unirea Slobozia Slobozia
9
6
1
2
9-6
59
2
Vajdahunyadi Corvinul Corvinul
9
4
3
2
13-8
52
3
Sellenberki SK Sellenberk
9
1
5
3
8-12
50
4
Gloria Buzău Gloria
9
3
5
1
11-7
48
5
CS Mioveni Mioveni
9
1
4
4
7-10
40
6
FK Csíkszereda FK Csíkszereda
9
2
2
5
9-14
40
Sellenberki SK:
Unirea Slobozia:
Vajdahunyadi Corvinul:
Gloria Buzău:
CS Mioveni:
FK Csíkszereda:
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

„Én a klubomért élek, ő pedig a klubjából él” – Diószegi László kitálalt a Dinamo-cirkuszról és a Sepsi OSK jövőjéről

A Dinamo elleni bajnoki után felparázslott a hangulat a Sepsi OSK háza táján. Diószegi László klubelnök tiszta vizet önt a pohárba a bukarestiek által gerjesztett „kajabotrány” kapcsán, rámutatva a háttérben meghúzódó szándékos figyelemelterelésre.

Olyan akart lenni, mint Hagi, játékvezetőként jutott a csúcsra Kovács István

A tehetség önmagában kevés, a videóbíró pedig nem veszi le a felelősséget a játékvezetőről – hangsúlyozta Kovács István Sepsiszentgyörgyön. A három európai kupadöntőt vezető szakember a MindFormers keretében beszélt pályafutásáról.

Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

`
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Ez is érdekelheti

A forduló legvégére tették a Marosvásárhelyi ASA hazai mérkőzését

Közzétették a labdarúgó 2. Liga soron következő, 10. fordulójának programját. A Marosvásárhelyi ASA hazai mérkőzése zárja a játéknapot.

Nem osztottak pontot a Marosvásárhelyi ASA-nak Buzăuban

Két győzelem és egy döntetlen után megszakadt a Marosvásárhelyi ASA veretlenségi sorozata, miután 1–0-ra alulmaradt a Metalul Buzău otthonában a labdarúgó 2. Liga alapszakaszának 9. fordulójában.

Döntetlennel mutatkozott be a sereghajtó ellen a Szatmárnémeti Olimpia VSK kispadján Ilyés Róbert

Kétszer is vezetett a Bukaresti Dinamo SK otthonában a Szatmárnémeti Olimpia VSK. Mindkétszer kiegyenlített a fővárosi együttes, így döntetlennel zártak a labdarúgó 2. Liga szombati meccsén.

Folytatódik a 2. Liga, a Marosvásárhelyi ASA meccsét nem közvetítik

Közel két és fél hetes szünet után folytatódik a labdarúgó 2. Liga: a 9. forduló mérkőzéseit csütörtöktől vasárnapig rendezik. Ezen a játéknapon négy találkozót közvetítenek a televízióban, a Marosvásárhelyi ASA szombati kiszállása nincs közöttük.

Ilyés Róbert: „olyan közösséget találtam, ahol csendben tudok dolgozni”

A bajnoki szünetben vette át a 2. Ligában szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK irányítását Ilyés Róbert. Az FK Csíkszereda volt vezetőedzője a Székely Sportnak adott interjúban elmondta, nagy energiával érkezett, bizakodó, hogy sikeres lesz a csapat élén.

Kétórás edzőmeccsen győzött a Sepsi OSK az ASA ellen

Felkészülési mérkőzést játszott egymással szombaton kora délután a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA. A Sepsi Duna Arénában rendezett találkozó kétszer hatvan percet tartott, és a háromszéki együttes 2–1-es győzelmével ért véget.

Újra megmérkőzik egymással a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA

Felkészülési mérkőzésen találkozik egymással a Sepsi OSK és a Marosvásárhelyi ASA a bajnoki szünetben. A hétvégi meccsen ismét a háromszéki együttes lesz a házigazda.

Magyari Szilárd a felsőházi rájátszásba jutna a Slatinával

Nyolc forduló után veretlenül vezeti a román labdarúgó 2. Ligát a CSM Slatina. Az együttes farkaslaki származású támadója, Magyari Szilárd szerint nem véletlen a remek menetelésük, céljuk pedig bejutni a felsőházi rájátszásba.

Bejelentették, Ilyés Róbert a Szatmárnémeti Olimpia VSK új vezetőedzője

Igaznak bizonyultak a sajtóértesülések, Ilyés Róbert megegyezett a labdarúgó másodosztályban szereplő Szatmárnémeti Olimpia VSK-val és kinevezték az együttes új vezetőedzőjének.

A Sepsivel és az FK-val is játszik barátságos meccset a másodosztályú csapat

Három élvonalbeli együttessel is megmérkőzik a bajnoki szünetben a Besztercei Gloria. A másodosztályban szereplő csapat a Sepsi OSK és az FK Csíkszereda mellett a Kolozsvári U-val is felkészülési találkozót játszik.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!