„Megdolgozott és megérdemelt győzelem volt. Erőnlétileg és mentálisan nagyon jól fel voltunk készülve, a legjobb taktikát választottuk, sikerült megállítani a Dinamo meghatározó játékosait. Úgy tűnik, hogy meccsről meccsre bizakodóbbak vagyunk. A győzelmek győzelmeket hoznak, amelyekkel még jobb a hangulat a csapatnál” – mutatott rá Leo Grozavu. Kiemelte, minőségi és mennyiségű keretük van, ez feljogosítja őket arra, hogy a továbbiakban is jó eredményeket érjenek el.
Leo Grozavu hangoztatta, a szakvezetésre hárul a feladat, hogy négy egymást követő győzelem után a játékosok ne engedjenek ki, ezután is megfelelően összpontosítsanak a mérkőzéseken.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!