A brassóiak azzal érveltek, hogy a keretben sok a sérült játékos, a jövő héten pedig két nagyon fontos összecsapás következik számukra, emiatt nem tudják vállalni a mérkőzést, erről hétfőn este értesítették a sepsiszentgyörgyi klubot.
Hadnagy Attila, a Sepsi OSK sportigazgatója elmondta, nagyon rosszul érintette őket a brassói csapat döntése, mivel ezzel
felborították az együttes felkészülési programját, ráadásul korábban két csapatnak is visszamondták a felkérést a Brassó miatt.
„A fiúk szerdáig szabadok voltak, csütörtökön és pénteken két edzés szerepel a programban, majd szombaton játszottunk volna egy barátságos mérkőzést.
Még várjuk az FC Argeș végleges válaszát, először azt mondták, hogy nem jönnek, de hátha meggondolják magukat” – nyilatkozta Hadnagy Attila a Székely Sportnak. Hozzátette, ha mégis összejön a felkészülési meccs, erről tájékoztatnak a klub közösségi oldalán.
Az előző két bajnoki találkozóján győztes Sepsi OSK legközelebb október 2-án, vasárnap 13 órától lép pályára a mezőnyben egyedüliként veretlen FC Hermannstadt vendégeként a Szuperliga 12. fordulójában.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!