A mérkőzést végül mégsem zárt kapuk mögött rendezték, igaz mindössze 60 néző kapott helyet a reykjavíki stadion lelátóján, akik az izlandi szövetség részéről meghívóhoz jutottak.
A román kezdő tizenegyben meglepetések voltak, egyrészt a védelem közepére az egészségügyi problémákkal köszködő Dragoș Grigore helyére az a Mihai Bălașa került, akit csak utólag hívtak be a keretbe, másrészt a hazai bajnok Kolozsvári CFR-től négy játékos is pályán volt, köztük a honosított Mario Camora.
A román csapat alig negyedóráig bírta ki kapott gól nélkül a jól összeszokott, hosszú évek óta együtt játszó hazaiak ellen, a Premier League-ben az Evertonnál légióskodó Gilffy Sigurdsson pazar lövéssel lőtte ki az alsó sarkot. Nem sokkal később Finnbogason is betalált egy kiugratás után, de a gólt les miatt a videobíró segítségével érvénytelenítették.
Ami késik, nem múlik, kevéssel ezután ugyanis az izlandiak ismét kijátszották a román védelmet, Sigurdsson mesterien tekert a kapuba, megszerezve maga és csapata második gólját.
A román játékosok tehetetlenek voltak támadásban, egyszerűen nem tudtak mit kezdeni a területeket remekül lezáró házigazdákkal.
A román szövetségi kapitány, Mirel Rădoi a szünet után egyből három cserével próbált javítani csapata játékán, George Pușcaș, Ianis Hagi és Gabriel Iancu léptek pályára.
A második félidő elején továbbra is az izlandiak voltak veszélyesebbek, Traustason ziccerénél Tătărușanu nagy bravúrral védett.
Aztán egy óra játékot követően a román válogatott a semmiből szépített,
szabadrúgás után Ragnar Sigurdsson könyökkel eltalálta Andrei Burcă arcát, a játékvezető pedig az eset visszanézése után büntetőt ítélt, amelyet Alexandru Maxim magabiztosan értékesített.
A hátralévő időben a románok mentek előre az egyenlítés reményében, az izlandi együttes azonban okosan tartotta előnyét. Iancu betörésénél újabb tizenegyest kértek a vendég játékosok, ezúttal azonban nem jártak sikerrel, utolsó lehetőségüknél pedig Cristian Manea kiváló helyzetben csúnyán fölé lőtt.
Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy Románia biztosan nem jut ki a jövőre halasztott Európa-bajnokságra, amelynek társrendezője lesz. Izland tovább küzd a kontinenstornán való részvételért, november 12-én Magyarországgal idegenben sorsdöntő mérkőzést játszik.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!