Már 45 perccel a találkozó előtt fantasztikus hangulat uralkodott a szinte telt házas Groupama Arénában, ahol a kezdő sípszóra alig maradt üres szék. Az FTC szurkolótábora ezúttal fehérbe öltözött, aminek a bevonuláskor nagy szerepe volt, mivel a tábor a Bajnokok Ligája egyik szimbólumát, a csillagos labdát megformázva köszöntötte a csapatokat, egyúttal jelezte, mindent megtesz azért, hogy kedvencei idén is a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján szerepeljenek.
A svájciak gyorsan lelohasztották a hangulatot, mivel már a negyedik percben megszerezték a vezetést egy szöglet utáni fejesgóllal.
A Young Boys a vezetés után visszaállt, de nem tudta sokáig őrizni az eredményt, mert kapusa nagyot hibázott, így a 18. percben egyenlített a Ferencváros. A svájciak rögtön felpörögtek és néhány perccel később csak a kapufa mentette meg a magyar bajnokot.
A hazaiak ugyanakkor gyorsan visszavették a kezdeményezést és nagy nyomás alá helyezték riválisukat, a 27. percben pedig egy szöglet után átvették a vezetést, ezzel döntetlenre alakítva a párharc állását.
A szünetig picit megnyugodtak a kedélyek, újabb gól nem esett.
A fordulást követően a Young Boys vette át az irányítást, már a hazaiak térfelén letámadott és bő tíz perc után egyenlített. A 63. percben kis híján eldőlt a továbbjutás kérdése, de Ngamaleu fantasztikus emelése kijött a kapufáról, viszont így is nehéz helyzetbe került a Ferencváros, mivel pillanatokkal később Laidouni megkapta második sárga lapját.
A 72. percben újra lezárhatta volna a párharcot a Young Boys, de Dibusz életben tartotta a Ferencváros reményeit azzal, hogy kivédte Siebatcheu 11-esét.
A tíz emberrel futballozó Ferencváros a hajrában már nem tudott komoly helyzetet kialítani, a svájciak viszont egy kontra végén még az utolsó pillanatban betaláltak, így kettős győzelemmel jutottak a BL csoportkörébe.
Ez lesz sorozatban a negyedik szezon, hogy magyar csapat is érdekelt az egyik európai kupasorozat főtábláján,
a Ferencváros pedig egymás után harmadik alkalommal küzd majd ősszel: 2019-ben és idén az Európa-ligában, tavaly a Bajnokok Ligájában.
Az Európa-liga csoportkörének sorsolását pénteken rendezik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!