A Real Madrid azzal a tudattal lépett pályára az utolsó Espanyol otthonában, hogy a bajnoki címért folytatott harcban fontos pontokat hullatott az FC Barcelona, a katalánok 2–2-es döntetlent játszottak a Celta Vigo vendégeként. Így egy győzelem esetén – amelyre minden esélyük meg volt – két ponttal elléphet a bajnokság élén.
Ennek ellenére az első félidőben gyakorlatilag nem történt semmi, egészen a végéig, amikor az Espanyol előbb megúszott egy nagy kavarodást, ám nem sokkal később kapitulált a védelme: Benzema kapott jó labdát a tizenhatosban, háttal a kapunak sarokkal adta tovább a játékszert a középen érkező Casemirónak, a brazil középpályás pedig hat méterről nem hibázott.
A szünetet követően az egyre kilátástalanabb helyzetben levő Espanyol próbálta hajszolni az egyenlítést, ám Courtois-t ezúttal sem lehetett legyőzni. A mérkőzés utolsó harmada semmiféle izgalmat nem tartogatott, a Real kényelmesen passzolgatott, a házigazda katalánokban pedig nem volt meg az átütőerő ahhoz, hogy ismét veszélyeztetni tudjanak.
Sikerével a Real ellépett a táblázaton, előnye két pont az FC Barcelonával szemben. Kedden a 33. fordulóban újabb kemény erőpróba vár a Barcára, a harmadik helyezett Atlético Madridot fogadja a Nou Campban, a Real pedig a jelenleg hatodik Getafét fogja vendégelni.
LaLiga, 32. forduló
Espanyol–Real Madrid 0–1 (0–1)
gólszerzők Casemiro (45.).
Levante–Real Betis 4–2 (2–0)
Villarreal–Valencia 2–0 (2–0)
Granada–Eibar 1–2 (0–1)
Korábbi eredmények:
Sevilla FC–Real Valladolid 1–1 (0–1),
Athletic Bilbao–Mallorca 3–1 (2–0),
Celta Vigo–FC Barcelona 2–2 (0–1),
Osasuna–Leganés 2–1 (1–0)
Atlético Madrid–Deportivo Alavés 2–1 (0–0)
Hétfő
23.00 Getafe–Real Sociedad (Digi Sport 2)
Az élmezőnyben: 1. Real Madrid 71 pont, 2. FC Barcelona 69, 3. Atlético Madrid 58, 4. Sevilla 54, 5. Villarreal 51, 6. Getafe 49.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!