A 23 éves portugál támadó, Jose Zé Gomes a Benfica akadémiáján nevelkedett, majd kölcsönbe került lengyel (Lechia Gdansk) és bolgár (Cherno More) csapatokhoz, utoljára pedig egy olasz alsóbb osztályú csapatban (Seregno) játszott.
Zé Gomes 2016-ban Európa-bajnoki címet szerzett a portugál U17-es korosztályú válogatottal, amikor a torna gólkirálya és a legjobb játékosa is volt, és 2018-ban az U19-es nemzeti együttessel is felért a csúcsra.
A Hollandiában született, 30 éves curacaói származású támadó, Rangelo Janga számos együttesnél megfordult. Eleinte a holland Excelsiornál, a Willem ll.-nél és Dordrechtnél szerepelt, majd következett a szlovák AS Trencin, a belga Gent, a kazah Asztana, a svájci Lugano, a holland NEC Nijmegen, míg a legutóbbi szezonban a ciprusi Apollon Limasszol játékosa volt.
Rangelo Janga 27 mérkőzésen 13 gólt szerzett a curacaói válogatott színeiben.
A kameruni válogatott középhátvéd, Jean Claude Billong legutóbb a francia Ligue 1-ben, a Clermont együttesében játszott. A 28 éves, 1,92 méter magas labdarúgó korábban az olasz első és másodosztályban (Benevento, Salernitana, Foggia), illetve a szlovén (Maribor, Rudar Velenje) és a török élvonalban, a Hatayspornál szerepelt.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!