László Csaba: szükség lesz a székely furfangra

– Több mint három évtizednyi távollét után úgy döntött,  életvitelszerűen is hazaköltözik Székelyföldre. Miért éppen most látta elérkezettnek az időt?

– Ez úgy jött össze, hogy én a Dundee Unitednél befejeztem a munkámat, és itt Szentgyörgyön is megüresedett a kispad. Ezelőtt két évvel, amikor már érkezett megkeresés a Sepsi OSK részéről, Diószegi úrral abban maradtunk, hogy ha még a közeljövőben lesz rá lehetőség, akkor ismét tárgyalhatunk az együttműködésről. Akkor sem volt ennek más akadálya, minthogy elég hosszú ideig voltam távol a családomtól, ezért kellett ez a két év, és Diószegi úr is megértette az akkori helyzetemet. A nagyobbik lányom most már befejezte az egyetemet, a kisebbik még érettségi előtt áll, ezért úgy döntöttünk a feleségemmel, hogy ha már megvan ez a lehetőség, akkor hazatérünk. Igazából nem volt nehéz ez a hazatérés, mert minden évben többször is megfordultam Székelyföldön, sem én, sem a gyerekeim nem szakadtunk el soha ettől a helytől. Az más kérdés, hogy ezúttal

dolgozni jöttem haza, megtenni mindent azért, amit a klub és a szurkolók elvárnak tőlem.

Nem lesz könnyű feladat, mert a mondás szerint senki nem lehet próféta a maga hazájában. Nem is akarok én próféta lenni, inkább alázatosan akarok dolgozni a célkitűzéseink elérése érdekében.

– Mit talált Sepsiszentgyörgyön, mennyire elégedett az itt tapasztaltakkal?

– A Sepsi OSK egy fiatal, fejlődő klub. Amit észrevettem, és nap mint nap érzékelek, hogy ezt a klubot a szív és a lélek élteti, mozgatja. Az évek tapasztalata viszont azt mondatja velem, hogy félre kell tenni az érzelmeket, és az eszünket is elő kell vennünk.

Ebben a profi világban nem magunkból kell kiindulnunk, hanem mindenkinek a klub érdekeit kell előtérbe helyeznie. De senki ne értsen félre, nem kell eltávolodni attól, ami most jellemzi a Sepsi OSK-t, csak legyünk néha okosabbak, vagy ha úgy tetszik dörzsöltebbek, székelyesen furfangosak.

– A héten már megkezdődik a bajnokság, mennyire látja felkészültnek a csapatot a küzdelemre?

– Nehéz időszak előtt állunk, mert nagyon sok játékos elment. Az elvárások is nagyok, hiszen a csapat a tavalyi idényben bejutott a legjobb hat közé. A legnagyobb tisztelettel vagyok Neagoe úr irányába, aki szintén nehéz helyzetben vette át a csapat irányítását, de sikerült neki benntartani az első osztályban, majd a következő évben a felsőházat is elcsípni. Nekünk is most az az első számú feladatunk, hogy összerakjunk egy olyan csapatot, amilyent elképzeltünk. Az idő nagyon rövid, és a felkészülés kissé kaotikusnak tűnt számomra, hiszen

tizenkét labdarúgó elhagyta a klubot, közülük pedig nyolcan állandó kezdőnek számítottak. Teljesen új csapatot kell felépítenünk, és egyelőre ez nehezen alakul,

mert nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy a rendelkezésre álló anyagi lehetőségeink szerint olyan labdarúgókat igazoljunk, akik találnak az elképzeléseinkhez. Időigényes munka ezt az anyagot még össze is gyúrni, ráadásul a hét végén már első bajnoki meccsünket játsszuk, és még mindig nem tartunk ott, ahol én szeretném. Az új igazolások tekintetében mi is követtünk el hibákat, de akik most itt vannak, azok tudják pótolni a távozókat. Azt akarom elérni, hogy olyan szerződéseket kössünk, hogy jövőre ne kelljen ismét elölről kezdeni ugyanezt a munkát.

– Milyen játékosokra van még szükség a csapatépítés folyamatában, és várhatók-e újabb érkezők a közeljövőben?

– Szeptember 3-ig tart az átigazolási időszak. Mindenképpen szükségünk van még legalább egy belső védőre, egy védekező középpályásra és egy csatárra, és ha még egy szélsőt is tudunk szerződtetni, akkor már azt mondhatom, hogy összeállt a keret.

Most azért küzdünk, hogy megoldjuk ezt a problémát, de azt is tudni kell, hogy a lehetőségeink korlátozottak. Minden árkategóriának megvan a maga szintje, mi pedig nem tudunk eurómilliókat fizetni. A román bajnokság színvonalának megfelelő csatárban tudunk csak gondolkodni, aki számunkra is megfizethető. Remélem, rövid időn belül erre megoldást fogunk találni, hiszen két-három ilyen profilú játékossal is folytatunk tárgyalásokat. Viszont annak idején a Hearts csapatánál két évig is csatár nélkül játszottunk, ennek ellenére nagyon sok gólt rúgtunk, és végül a dobogón végeztünk. Erre is vannak tehát lehetőségek, de akkor úgy kell felépíteni a csapatot, hogy legyen három-négy olyan gólerős játékos, akik pótolni tudják a középcsatár hiányát.

{P3}

– A legújabb szabályok szerint két utánpótláskorú fiatalt kell nevezni a kezdő tizenegybe. Ezen a téren milyen lehetőségekkel rendelkezik a Sepsi OSK?

– Eddigi pályafutásom során soha nem találkoztam ilyen jellegű kényszerítő szabállyal. Egy fiatal játékos így is, úgy is játszani fog, ha megüti az elvárt szintet. Valakit csak az életkora miatt betenni a csapatba anélkül, hogy normálisan felépítetted volna, akár azzal a következménnyel is járhat, hogy idő előtt tönkreteszi a karrierjét, ha gyengén szerepel egy-egy mérkőzésen és elveszíti az önbizalmát. A fiatal játékosoknál gyakoribbak ugyanis a formaingadozások, nem tudnak hosszabb távon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtani, előfordulhatnak sérülések is, így legalább öt utánpótláskorú labdarúgóra van szükség a keretben, hogy alkalomadtán cserélni lehessen őket. Mi ezen a téren elég jól állunk, megbízom bennük, és azt szeretném én is, hogy fejlődjenek.

Úgy raktuk össze a keretet, hogy mind a védelemben, mind a támadósorban van bevethető fiatal játékosunk, és a pillanatnyi formájuk alapján fogom bevetni őket. Úgy gondolom, hogy ebből a szempontból egy edzőnek sincs könnyű feladata, komoly áldozatokat kell hozni ahhoz, hogy ennek a szabálynak meg lehessen felelni.

– Milyen volt az első találkozása a hazai labdarúgással, szolgált-e meglepetésekkel a román futball?

– A legnagyobb meglepetés az volt számomra, hogy amióta elmentem, sok minden nem változott. Az idő telik, és az ember mindig arra számít, hogy pozitív élmények fogják érni. Számomra ezt az a tény hordozza, hogy

a Sepsi OSK jóvoltából Székelyföldnek van csapata az első osztályban. Ez tehát a legnagyobb pozitív meglepetés számomra.

Meglepett viszont, hogy szinte kivétel nélkül minden csapatban nagyon sok idegenlégiós szerepel. Megszűnt az, ami a nyolcvanas, kilencvenes években jellemezte a román labdarúgást, a nagy klubok nem vesznek részt az európai kupák csoportkörében, a válogatott sem sziporkázik az utóbbi időben. Az 1. Liga mezőnyét lecsökkentették, és véleményem szerint elhibázott a bajnokság lebonyolítási rendszere is. De sok egyébben is lehet és kellene változtatni a román futballban, és most, hogy hosszú idő után hazajöttem dolgozni, ilyen szempontból is kissé úttörői szerepben érzem magam, mert úgy gondolom, hogy a hátam mögött lévő tapasztalat birtokában meg tudok fogalmazni olyan véleményt, amire talán érdemes lesz odafigyelni.