Bíztató előjel a piros-fehérek számára, hogy a hét folyamán a korábban koronavírussal fertőzöttek közül hat labdarúgó állhatott ismét edzésbe, és az újabb tesztelést követően immár mindenkinek negatív lett az eredménye. A teljes keret azonban csak hétfőn állhat össze ismét, amikor a még karanténban levő kilenc játékos is visszatérhet.
A súlyos anyagi problémákkal küzdő Dinamo ellen azonban kemény küzdelemre lehet számítani, ugyanis az utóbbi időben a Ionel Gane által irányított együttes bebizonyította, hogy a nehézségek ellenére is képes az eredményes játékra, legutóbb például a nagy rivális FCSB-t búcsúztatta a Román Kupa nyolcaddöntőjében.
A Sepsi OSK eddig tíz alkalommal találkozott a Dinamóval az élvonalban, mindkét csapat négy-négy győzelemmel büszkélkedhet, két összecsapás pedig döntetlennel végződött. A tavaly októberi odavágón a szentgyörgyiek Anass Achahbar és Fülöp István találataival arattak kétgólos győzelmet a fővárosiak ellen.
A szombat esti mérkőzés előtt Leo Grozavu, a Sepsi OSK vezetőedzője elmondta, még nem lábaltak ki végérvényesen a nehéz periódusból, a betegek közül többen visszatértek ugyan a csapathoz, de még távol állnak attól, hogy visszanyerjék korábbi formájukat.
A szakember úgy véli, nehéz lesz jó eredményt elérni egy olyan csapat ellen, amely kezdett magára találni, ráadásul a barátságtalan időjárás is minden bizonnyal éreztetni fogja hatását.
„Egy újabb nehéz bajnoki meccs vár ránk, tekintettel arra, hogy a játékoskeret szempontjából még mindig tart ez a problémás időszak. Nem kell senkit emlékeztetni, tudja mindenki, hogy több betegünk van, és ha néhányan vissza is tértek, még nem sikerült felvenniük a ritmust.
Egy olyan csapattal találkozunk, amely az utóbbi időben kezdett ébredezni, és amely bebizonyította, képes legyőzni bármilyen ellenfelet. Figyelmesen kell tehát játszanunk, és számítanunk kell arra is, hogy kedvezőtlen időjárási viszonyok között kell pályára lépnünk – nyilatkozta Leo Grozavu.
A szentgyörgyiek trénere azt is kihangsúlyozta, ha nem jött volna közbe az egész csapatot sújtó tömeges megbetegedés, most sokkal nyugodtabban várhatnák az alapszakasz végét, valamint kitért a bajnokságot befolyásoló külső tényezőkre is.
Elsőként a bíráskodást említette, amely a teljes eddigi szezonban kívánnivalót hagyott maga után, de abban bízik, ezúttal kizárólag a szembenálló felek teljesítménye fogja eldönteni a három pont sorsát.
Grozavu a bukaresti Ștefan cel Mare úti stadion pályájának minőségét is kifogásolta, ezért arra számít, hogy a nehéz körülmények miatt inkább a küzdelemé lesz a főszerep, így fontos lesz, hogy a csapat erőnlétileg és mentálisan is fel legyen készülve a mérkőzésre.
A szombaton 21 órakor kezdődő Bukaresti Dinamo–Sepsi OSK összecsapást az Andrei Chivulete, George Neacșu, Andrei Constantinescu által alkotott bírói hármas vezeti, és a Duna World mellett a Digi Sport 1, a Telekom Sport 1 és a Look Sport televíziós csatornák élőben közvetítik.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!