Bepótolta a múlt hónapban a Közel-Keleten dúló háború miatt elmaradt első mérkőzését az izraeli válogatott, amely vasárnap este 1–0-s vereséget szenvedett Koszovó vendégeként.
Ez az eredmény pedig kapóra jött az I jelű selejtezőcsoportot vezető román csapatnak, amely így megtartotta az öt pontos előnyét a harmadik helyen álló Izraellel szemben.
Az izraeli együttes szerdán 21 óra 45 perctől ismét pályára lép a második elhalasztott meccsén, de mivel nem rendezheti meg saját közönsége előtt a hátralévő hazai találkozóit, semleges helyszínen, Magyarországon a felcsúti Pancho Arénában fogadja a második helyezett svájciakat, és győzelemre, vagy legalább pontszerzésre van szüksége.
Ezután a selejtezősorozat 9., utolsó előtti fordulójában szombaton 21.45-től ugyancsak a Puskás Akadémia stadionjában következik az Izrael–Románia összecsapás, amely akár sorsdöntő is lehet a továbbjutást illetően, hiszen
amennyiben a románok megszerzik a három pontot, az utolsó játéknap (amikor a trikolórok Svájccal játszanak Bukarestben) eredményeitől függetlenül már biztosan kijutnak az Európa-bajnokságra.
| 2023. 11. 18. 19:00 | Fehéroroszország Fehéroroszország | Andorra Andorra | 1-0 |
| 2023. 11. 18. 21:45 | Izrael Izrael | Románia Románia | 1-2 |
| 2023. 11. 18. 19:00 | Svájc Svájc | Koszovó Koszovó | 1-1 |
| 2023. 11. 21. 19:00 | Andorra Andorra | Izrael Izrael | 0-2 |
| 2023. 11. 21. 21:45 | Románia Románia | Svájc Svájc | 1-0 |
| 2023. 11. 21. 21:45 | Koszovó Koszovó | Fehéroroszország Fehéroroszország | 0-1 |
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!