A szervező Székelyföld Labdarúgó Egyesület közölte, hogy minden mérkőzésre a belépő egységesen 30 lejbe kerül. Lehet vásárolni három találkozóra érvényes jegyet is, ennek ára 55 lej.
„A találkozókra érvényesek lesznek az FK Csíkszereda 2022/2023-as szezonra szóló bérletei. Klubunk hűséges szurkolói tehát ingyenesen tekinthetik meg mindhárom összecsapást a bérletük felmutatásával” – közölte az FK Csíkszereda. További információk, előzetes jegyigénylés, Székelyföld-válogatott mezigénylés a szekelyvalogatott@gmail.com email-címen eszközölhető.
Idén Észak-Cipruson kellett volna megrendezzék a Független Labdarúgó-egyesületek Szövetsége (CONIFA) Európa-bajnokságát, azonban a február elején bekövetkezett törökországi és szíriai földrengés miatt törölték a tornát. Mivel az Eb egyben kvalifikációs esemény lett volna a 2024-es világbajnokságra – amit Kurdisztánban rendeznek majd meg –, a CONIFA vezetősége selejtezőket írt ki az európai válogatottak számára. A tíz európai együttest négy csoportba sorolták, a selejtezős mérkőzéseket a nyáron fogják megrendezni. Székelyföld házigazdája lesz a C csoportnak, ahol Chameria (Albánia) és Két Szicília (Olaszország) válogatottjai lesznek az ellenfelek.
A csoport: Cornwall (Anglia) és Lappföld (Sapmi).
B csoport: Ticino kanton (Svájc) és Raetia (Svájc).
C csoport: Székelyföld, Chameria (Albánia) és Két Szicília (Olaszország).
D csoport: Abházia, Hegyi-Karabah Köztársaság (Arcah).
A világbajnokságon a címvédő Kárpátalja mellett hat európai csapatnak van hely, az Eb-győztes Dél-Oszétia is tagja a mezőnynek, a négy selejtezőcsoport győztese mellett kijut még a legjobb második helyezett is.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!