Hirdetés

Közös nyelv a futball: Székely–Magyar Utánpótlás Torna kezdődött Csíkszeredában

Kilencedik alkalommal szerevezik meg a Székely–Magyar Utánpótlás Tornát
Fotó: Borbély Fanni

2025. június 22., 11:57

Kilencedik alkalommal rendezik meg Csíkszeredában a Székely–Magyar Utánpótlás Tornát, ahol anyaországi és székelyföldi gyerekek közös játéka a barátságról, a közösségépítésről és az összetartozásról szól.

2025. június 22., 11:57

A vasárnap reggel elkezdődött eseményen az U10-es és az U11-es korosztályokban is nyolc-nyolc csapat vesz részt – határokon innen és túlról, anyaországi és székelyföldi gyerekek egyaránt pályára lépnek.

A 2016-ban életre hívott kezdeményezés célja változatlan: közösséget építeni, az összetartozást erősíteni, és olyan élményt nyújtani a fiataloknak, amely egész életükre meghatározó maradhat. Az első hét tornának az FK Csíkszereda volt a házigazdája, tavaly Csepelen gyűltek össze a csapatok – most újra hazatalált az esemény.

Hirdetés

„Egy személyes gondolattal kezdeném. Amikor kollégáimmal megpillantottuk a Csíki-medencét, megdobbant a szívem. Ha körbenézünk, egy varázslatos, ősi magyar tájat látunk, aminek talán mágikus ereje van. A csíki táj varázsa” – fogalmazott megnyitóbeszédében Süle László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke, aki szívvel-lélekkel beszélt az összetartozás jelentőségéről. Külön köszönetet mondott a szervezőknek – köztük Szondy Zoltán elnöknek, Cseke Szilárd és Dusinszky Zoltán igazgatóknak –, amiért ismét méltó keretet biztosítottak a tornának. Háláját fejezte ki a fővédnök, Kövér László házelnök, valamint Németh Szilárd országgyűlési képviselő támogatásáért is, akik erkölcsi súlyt és nemzeti jelentőséget adnak a rendezvénynek.

Fk Csíkszereda–Karcag mérkőzéssel kezdődött a torna •  Fotó: Borbély Fanni

Fk Csíkszereda–Karcag mérkőzéssel kezdődött a torna
Fotó: Borbély Fanni

Kövér László üzenetét is felolvasták a megnyitón, amely így fogalmaz: „Ez a torna nemcsak sportteljesítményről szól, hanem a testvériségről is. Arról, hogy mi, magyarok számon tartjuk egymást, és részt veszünk egymás életében. Olyan kicsinek látszó – de valójában nagyon is fontos – dolgokban is.”

Németh Szilárd védnök köszöntőjéből is idéztek: „A Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgótorna nem csupán sportesemény – sokkal több annál: hidat épít ember és ember, közösség és közösség között. A gyerekek találkozása, játéka, barátsága megerősít bennünket abban a hitünkben, hogy a nemzeti összetartozás nem üres szólam, hanem élő valóság. Minden magyar felelős minden magyarért.”

Süle László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke •  Fotó: Borbély Fanni

Süle László, a Csepel SC Alapítvány kuratóriumának elnöke
Fotó: Borbély Fanni

A hazai rendezők részéről Cseke Szilárd sportigazgató hangsúlyozta: „Ez a torna híd. Híd a nemzedékek között, híd a határokon átívelő magyar közösségek között. Híd a gyerekek szívéhez, akik ma ugyanazt a nyelvet beszélik – a futball és az összetartozás nyelvét. Ma mindannyian egy nagy csapatot alkotunk: a magyar közösség csapatát.”

A magyar diplomáciai jelenlétet képviselve Szungert Balázs konzul méltatta az együttműködést és a közös célokat. Kiemelte, hogy e tornának egyik legnagyobb értéke a közösségépítés és a barátságok születése: „Azt kívánom, hogy ezek a kapcsolatok felnőttkorban is tovább éljenek, és erősítsék a nemzeti összetartozást – Erdélyben, Magyarországon, bárhol, ahol magyar közösségek élnek” – hangsúlyozta Magyarország Csíkszeredai Konzulátusának nevében.
A megnyitó elején elénekelték a magyar-, majd ennek végén a székely himnuszt.

Cseke Szilárd, az FK Csíkszereda sportigazgatója •  Fotó: Borbély Fanni

Cseke Szilárd, az FK Csíkszereda sportigazgatója
Fotó: Borbély Fanni

Csapatok, szabályok

Az idei Székely–Magyar Utánpótlás Labdarúgó Torna kétnapos, izgalmas küzdelmei június 22-én és 23-án zajlanak az FK Sportpark négy pályáján. A mérkőzéseket mindkét nap 9 és 13.30 óra között játsszák. A tornán öt székelyföldi és négy magyarországi klub 16 csapata vesz részt két korosztályban.

Az U10-es korosztály mezőnye: FK Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklósi Jövő, Diósgyőri VTK, Rákospalotai Egyetértés Atlétikai Club Sporiskola Egyesület (REAC SISE), FK Csíkszereda, Marosvásárhelyi SE, Csepel SC, Karcagi SE.

Szungert Balázs konzul •  Fotó: Borbély Fanni

Szungert Balázs konzul
Fotó: Borbély Fanni

Az U11-es korosztály mezőnye: FK Székelyudvarhely, Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, DVTK, REAC SISE, FK Csíkszereda, Marosvásárhelyi SE, Csepel SC, Karcagi SE.

A mérkőzések 2×20 percesek lesznek, a csapatok 6+1-es felállításban játszanak 55×35 méteres pályákon, 5×2 méteres kapukkal.

A csepeli Kincze Gábor énekelte a székely himnuszt •  Fotó: Borbély Fanni

A csepeli Kincze Gábor énekelte a székely himnuszt
Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

•  Fotó: Borbély Fanni

Fotó: Borbély Fanni

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Edzőtáborban készülnek a piros-feketék akadémiai együttesei

Edzőtáborokkal és váltakozó intenzitású, hathetes felkészülési időszakkal készülnek a tavaszi folytatásra a Székelyföldi Labdarúgó Akadémia csapatai. A felkészülési időszakrol Dusinszki Zoltán sportszakmai igazgató nyilatkozott.

Nyolc fiatal debütált: az FK Csíkszereda élen jár az U21-esek szerepeltetésében

Nyolc fiatal mutatkozott be az élvonalban a piros-feketéknél, ezzel a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) statisztikája szerint az FK Csíkszereda adta a legtöbb lehetőséget U21-es labdarúgóknak a Szuperliga őszi idényében.

Idén is összegyűltek a Start 2000 focicsapat tagjai

A két ünnep között tartja meg minden évben találkozóját a Csíkszeredai Start 2000 labdarúgócsapat. A 21. század első éveiben átélt emlékeiket elevenítették fel, és emellett egy jót futballoztak.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

A Puskás Akadémia emeberhátrányban, tizenegyespárbajban ejtette ki az FCSB-t

Bejutott az ifjúsági labdarúgó Bajnokok Ligája, a Youth League legjobb 32 csapata közé a Puskás Akadémia együttese. A magyar korosztályos bajnok büntetőpárbajban nyert a román bajnok FCSB ellen.

Belehúztak az idei utolsó meccseiken a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Eredményesen zárták az év utolsó Elit és Ifjúsági Kupa fordulóját az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai: a székelyföldi akadémiák együttesei többségében győzelmet arattak, és a lányok is sikerekkel búcsúztatták az esztendőt.

Közel voltak a hibátlan mérleghez a székelyföldi utánpótláscsapatok a kupasorozatban

Egy vereségen múlt a hibátlan hétvége a labdarúgó Elit és Ifjúsági Kupa 2. fordulójában. Az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK utánpótláscsapatai összesen hét mérkőzést zártak győzelemmel.

Vereséggel zárták az év utolsó bajnoki fordulóját az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai

Hétközi fordulóval zárták az évet az FK Csíkszereda utánpótláscsapatai: az Elit Ligában az U17-esek a hatékonyabb Craiovától kaptak ki, míg az Ifjúsági Ligában a piros-feketék emberhátrányban maradtak alul az FC Argeș ellen.

Előnyben a Puskás Akadémia az FCSB elleni párharcban

A Puskás Akadémia U19-es labdarúgócsapata legyőzte az FCSB-t az UEFA Ifjúsági Liga harmadik selejtezőkörének odavágóján Bufteán. A visszavágót Felcsúton rendezik.

Sikerek és nagy csaták az utánpótlás-rájátszásban

Fordulatos hétvégét hozott a labdarúgó Elit- és Ifjúsági Ligák rájátszásának negyedik, illetve ötödik fordulója: az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK fiataljai egyaránt nagyot küzdöttek, a Hargita megyeieknél több fontos győzelem is született.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!