Hirdetés

Közös edzőmeccseket terveznek a székely labdarúgócsapatok

Sepsi OSK elleni edzőmeccsekkel zárja az idényt az FK felnőtt csapata
Fotó: Pinti Attila

2020. május 27., 14:44

A másodosztályú FK Csíkszereda és az élvonalbeli Sepsi OSK a tervek szerint két edzőmérkőzést játszik egymással a következő héten – közölte többek között honlapján a csíkszeredai egyesület.

2020. május 27., 14:44

„A tervek szerint a Sepsi OSK csapatával két barátságos mérkőzést is játszunk, értelemszerűen nézők nélkül. Az első mérkőzést június 3-án Csíkszeredában, a másodikat június 6-án Sepsiszentgyörgyön, amelyet követően lezárjuk ezt a furcsa szezont” – olvasható az fkcsikszereda.ro klubhonlapon.

Hirdetés

Mint ismert, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) döntése nyomán a másodosztályban nem lesz kieső, az első hat minitorna keretében mérkőzik meg a két biztos feljutó pozícióért, illetve az osztályozóhelyért, míg a többiek számára befejeződött az idény. Jelen állás szerint a másodosztály rájátszását megfelezett pontokkal július 4-én kezdi az Aradi UTA, CS Mioveni, Turris Oltul Turnu Măgurele, FC Argeș, Petrolul Ploiești, FC Rapid hatos.

Kapcsolódó

Az FK Csíkszereda tájékoztatása szerint a felnőtt csapatnál a játékosokon és stábtagokon kétszer végezték el a koronavírustesztet, de nincs pozitív eset.

A labdarúgók jelenleg háromfős csoportokban edzenek, betartva a szövetség és az egészségügyi minisztérium protokollját. A csapat három hét vakáció után június 29-én kezdi a felkészülést a 2020–2021-es szezonra.

Az élvonalban a Sepsi OSK is támogatta az alsóházi klubok azon kérését, hogy befagyasszák a play-outot, ezt azonban a közvetítési jogokat birtokló cég nyomosára a Román Hivatásos Labdarúgóliga visszautasította. A csapatok május 15-én újrakezdték az edzéseket, a tesztek elvégzése után 14 napos edzőtáborba vonultak a 1. Liga együttesei.

A háromszékiek készülnek a folytatásra •  Fotó: Pinti Attila Galéria

A háromszékiek készülnek a folytatásra
Fotó: Pinti Attila

Răzvan Burleanu FRF-elnök múlt pénteken közölte, hogy a csoportos edzéseket június 1-től kezdhetik az alakulatok, és szűk két hét áll majd rendelkezésükre felkészülési mérkőzések lebonyolítására.

A bajnokság a tervek szerint június 13-án indulna újra.

Visszatérve az FK Csíkszeredára, ami az akadémia programját illeti, négyhetes vakációval terveznek, így a felkészülés július 6-án kezdődhet. Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke közölte, július 29–augusztus 2. között szeretnék megrendezni az U17-es csapatok számára kiírt IV. Székelyföld OTP Bank Kupát, illetve részt vennének a Kárpát-medencei akadémiák további nemzetközi ifitornáin. Az akadémiai korosztályok számára a bajnokságok augusztus elején rajtolnak.

Egyelőre kérdéses, mi lesz a szövetség által befagyasztott, de még nem törölt U19-es Elit Ligával, amelynek keleti csoportjában az FK Csíkszereda együttese a negyedik helyen áll.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Egyre mélyebb gödörben a Marosvásárhelyi ASA, az edzőváltás sem segített

Újabb súlyos vereségbe szaladt bele a Marosvásárhelyi ASA a labdarúgó 2. Ligában: a vásárhelyiek szombaton délben 5–0-ra kaptak ki a Concordia Chiajna vendégeként a bajnokságban. A csapat sorozatban az ötödik mérkőzését veszítette el.

Továbbra is alapember a korosztályos válogatottnál a Sepsi OSK játékosa

Ismét meghívót kapott a román U19-es labdarúgó-válogatottba a Sepsi OSK középpályása, Batzula Hunor. Ion Marin együttese novemberben az Európa-bajnoki selejtezőtorna második körében lép pályára, a fiatalokra három mérkőzés vár Olaszországban.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!