Hirdetés

Közel került a kupadöntőhöz az FCSB

Adrian Popa nyitotta a vendéggólok sorát
Fotó: frf.ro

2020. június 25., 22:23

Egy gól az első, majd újabb kettő a második félidőben: az FCSB 3–0-ra nyert idegenben a rivális Dinamo ellen a labdarúgó Román Kupa elődöntőjének első fordulójában, s ezzel nagy lépést tett a craiovai finálé felé, ahol minden bizonnyal a Sepsi OSK-val mérkőzhet meg.

2020. június 25., 22:23

Bukaresti derbit rendeztek a kupa elődöntőjében, a bajnokság alsóházában gyengélkedő Dinamo a felsőházban botladozó FCSB-t fogadta csütörtök este. A másik ágon lezártnak tekinthető a párharc, miután a Sepsi OSK alaposan megszórta a Poli Iași együttesét. A háromszéki piros-fehérek hátrányból fordítva, egy szenzációs második félidővel 5–1-re diadalmaskodtak a hazai odavágón.

Kapcsolódó

A bukaresti csapatok közül az FCSB számított esélyesebbnek, és az első mérkőzésen – amelyen a nagykárolyi Kovács István fúja a sípot – az erőviszonyoknak, illetve a felek közti formakülönbségnek megfelelő eredmény született.

Hirdetés

A vendégek több nagy elpuskázott helyzet után Adrian Popa góljával kerültek előnybe a 32. percben:

az angol másodosztályban is megfordult szélső ravasz lövőcsellel fektette el a fiatal Kilyén Szabolcsot, majd a rövid sarokba bombázva a labdát, Piscitellit is átverte.

A 0–1-es eredmény sokáig kitartott, de a 72. percben az U21-es válogatott Darius Olaru növelte az előnyt, miután 14 méterről kilőtte a bal alsót. A kegyelemdöfést valamivel később a tinédzser Cristian Dumitru adta meg a Dinamónak, a 18 éves csatárnak a kapus adott gólpasszt egy óriáskirúgással.

Bogdan Vintilă csapata 3–0-ra nyert idegenben, így megelőlegezhetjük, hogy a július 22-re tervezett craiovai döntőben a Sepsi OSK az FCSB-vel csap össze. Az elődöntő visszavágói két hét múlva egyszerű formalitásnak ígérkeznek.

Labdarúgó Román Kupa, elődöntő, odavágó
Dinamo Bukarest–FCSB 0–3 (0–1)
Bukarest, Dinamo Stadion, zárt kapuk mögött
Gólszerző: Popa (32.), Olaru (74.), Dumitru (82.)
Dinamo: Piscitelli – Kilyén (Bani 71.), M. Popescu, Grigore, Skovajsa – Mrzljak (Filip 71.), Răuță (Montini, a szünetben) – Sorescu, Fabbrini, Lazăr (Mihaiu 80.) – D. Popa (Moldoveanu, a szünetben). Edző:
Adrian Mihalcea.
FCSB: Vlad – Crețu, Miron, Cristea, Pantea – Vînă, O. Popescu, Olaru (Perianu 76.) – Moruțan, Petre (Niță 72.), A. Popa (Dumitru 60.). Edző: Bogdan Vintilă.
Vezette: Kovács István (Nagykároly)

Korábban:
Sepsi OSK–Jászvásári Poli 5–1 (1–1)
Gólszerzők: Achahbar (25., 75.), Fülöp L. (52.), Carnat (79.), Karanovic (87.), ill. A. Cristea (5., büntetőből)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Fábio Vianna: jót fog tenni ez a győzelem az önbizalmunknak (videóval)

Öt nyeretlen bajnoki után újra győzött a Sepsi OSK, amely 2–1-re verte az FC Voluntari-t. Fábio Vianna szerint erre a sikerre volt szüksége a csapatnak, Ovidiu Burcă azonban a megnyert mérkőzés után is hiányolta a nyugodtabb lezárást.

Két hónap után nyert ismét, fontos győzelemmel mehet a bajnoki szünetre a Sepsi OSK

Megszakította rossz sorozatát, vasárnap kora este hazai pályán legyőzte az FC Voluntari együttesét a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának felénél. A háromszékiek egy félidőt emberelőnyben játszva is megizzadtak a három pontért.

Elég volt a botladozásból, győzelemmel menne szünetre a Sepsi OSK

Az elmúlt öt forduló alapján a Szuperliga két leggyengébb formában lévő együttese találkozik vasárnap Sepsiszentgyörgyön. Az OSK két pontot szerzett ebben az időszakban, az FC Voluntari egyet sem, így mindkét csapatnak égetően szüksége lenne a sikerre.

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Meglepetésre hazai pályán botlottak a csíki lányok

Megszakadt az FK Csíkszereda női labdarúgócsapatának kiváló hazai sorozata, miután kétgólos vereséget szenvedett a Bukaresti Rapidtól a női Szuperliga 11. fordulójában.

Hazai pályán szakadt meg a Kézdivásárhelyi SE jó sorozata

Mérsékelt teljesítménnyel háromgólos vereséget szenvedett és visszacsúszott a rangsor ötödik helyére a Kézdivásárhelyi SE a labdarúgó 3. Liga 12. játéknapján.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

 A szezon góljával nyertek Magyari Szilárdék Nagyváradon (videóval)

Ritkán látható nagy gól jelentette a Nagyváradi Bihar FC vesztét a labdarúgó 2. Liga 13. fordulójában: szombaton délben a CSM Slatina Matiș mintegy 45 méterről szerzett góljával vitte el a pontokat a Bodola Gyula Stadionból. Videón mutatjuk.

Marius Corbu kerettag, debütálhat a román fociválogatottban

Marius Corbu is meghívót kapott a román labdarúgó-válogatottba a novemberi mérkőzésekre. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál nevelkedett 24 éves középpályás a Lengyelország és a Bosznia-Hercegovina elleni Nemzetek Ligája-találkozókon léphet pályára.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!