Nagy átalakuláson megy keresztül a Mircea Rednic vezetőedző által irányított aradi együttes kerete. A klub közölte, hogy két kapus, Dragoș Balauru és Haralambie Mociu, három hátvéd, Mihai Dobrescu, Erico da Silva, Marko Vukcevic és öt középpályás, Desley Ubbink, Paul Anton, Philip Otele, Salvatore Marrone és Willie Barbosa szerződése lejártával távoznak az UTÁ-tól.
Az aradiak nagyon gyenge szezont zártak a Szuperligában. Az alapszakaszban még az utolsó előtti helyen voltak, majd az alsóházi rájátszásban két helyet sikerült előrelépniük, így osztályozót játszhattak. A Gloria Buzău elleni párharcban az idegenbeli gól nélküli döntetlen után hazai pályán 5–1-re győztek, így megőrizték helyüket az élvonalban.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!