A 26 éves középpályás több országban is megfordult pályafutása során: utánpótláséveit a Ferencvárosnál és a spanyol Malagánál töltötte, majd játszott többek között a DVTK, a Zalaegerszeg, a lengyel Zaglebie Lubin, legutóbb pedig az Újpest FC színeiben.
Tajti Mátyás technikás, támadószellemű futballistaként érkezett Csíkszeredába, és az első benyomásai kifejezetten pozitívak voltak. „Kihangsúlyozták, de látszik is, hogy olyan ez, mint egy család, egy nagyon jó közösség” – mutatott rá. Elárulta, családi kötődései révén korábban is hallott a klubról. „Tajti András, bátyám az Akadémiánál volt utánpótlásedző, Tajti Balázs védő pedig néhány éve a felnőtt csapat tagja volt a másodosztályban.
Ők csupa jókat mondtak, mind a városról, mind az emberekről, úgyhogy vártam már, hogy itt legyek”
– fogalmazott.
Hozzátette, mindig rövid távú célokban gondolkodik. „Nincsenek szezonokra kivetített nagy terveim, igazából szeretnék minél többet játszani, és remélem, hogy gólokkal, esetleg gólpasszokkal tudom segíteni a csapatot a céljai elérésében” – közölte Tajti Mátyás.
Arról is beszélt, hogy gyorsan történt a klubváltás. „Elég gyorsan történtek a dolgok, egy hete még nem tudtam, hogy távozni fogok Újpestről, emiatt még nem volt időm készülni a bajnokságból, de a klubot már hosszabb ideje követem, miután a testvéreim is itt voltak” – jegyezte meg.
Beilleszkedése kapcsán bizakodó. „Remélem, hogy minél előbb beilleszkedek, és együtt dolgozhatunk a bennmaradásért” – zárta gondolatait az FK Csíkszereda új középpályása.
Az FK Csíkszereda számára szombaton folytatódik a bajnokság, 15 órától hazai pályán az Aradi UTA lesz az ellenfele.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!