Az A csoportban a hazaiak akarata érvényesült a pályán, hiszen a vendég együttesek közül egyedül Etéd tudott betalálni, ez az egy gól pedig pontot jelentett a csapatnak. A korábbi éllovas, Homoródszentpál simán kikapott Szentábrahámon, így új csapat vette át a vezetést a csoportban.
Betfalva 2019 májusa óta először játszott hazai környezetben – habár a csapat a nyáron alakult újjá, a pályát csak most tudták használható állapotba hozni: Siménfalva ellen 7–0-ra nyert és fellépett az első helyre.
A B csoportban a ranglistát vezető Varság Lövétét fogadta. A házigazda korán kétgólos előnyre tett szert, de a lövéteiek nagyot küzdve a félidő végére megfordították az állást. A második játékrészben hiába játszott mezőnyfölényben a vendég együttes, a varságiak egyenlítettek, így végül igazságos pontosztozkodás született.
Betfalva–Siménfalva 7–0 (4–0),
gólszerzők Csíki Szabolcs (14., 22.), Florin Sorodoc (19., 36.), Tordai Zsolt (56.), Csapai Róbert (74., 82.);
Szentábrahám–Homoródszentpál 4–0 (2–0),
gólszerzők Gálfi Artúr (18.), Boda Krisztián (30.), Vass Andrei (62.), Bodó Balázs (87);
Nagygalambfalva–Homoródszentpéter 5–0 (1–0),
gólszerzők Magyari Tamás (44., 66., 68.), Farkas Tamás (51.), Miklósi Zoltán (80.);
Felsőboldogfalva–Bögöz 1–0 (0–0),
gólszerzők Zoltáni Attila (87.);
Kobátfalva–Etéd 1–1 (0–0),
gólszerzők Boros Alpár (58.), illetve Gagyi Szabolcs (55.);
Farcád–Gagy 3–0 (1–0),
gólszerzők László Csaba (41.), Máthé Tamás (88.), Sándor tamás (89.).
Oklánd szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Betfalva Betfalva | 6 | 5 | 1 | 0 | 25-5 | 16 |
2 | Homoródszentpál Homoródszentpál | 7 | 5 | 0 | 2 | 20-11 | 15 |
3 | Farcád Farcád | 7 | 4 | 1 | 2 | 17-10 | 13 |
4 | Felsőboldogfalva Felsőboldogfalva | 7 | 4 | 1 | 2 | 12-11 | 13 |
5 | Szentábrahám Szentábrahám | 6 | 4 | 0 | 2 | 21-8 | 12 |
6 | Etéd Etéd | 7 | 3 | 2 | 2 | 19-12 | 11 |
7 | Nagygalambfalva Galambfalva | 7 | 3 | 1 | 3 | 11-9 | 10 |
8 | Bögöz Bögöz | 6 | 3 | 0 | 3 | 15-15 | 9 |
9 | Oklánd Oklánd | 6 | 2 | 1 | 3 | 8-15 | 7 |
10 | Homoródszentpéter Szentpéter | 6 | 2 | 0 | 4 | 10-19 | 6 |
11 | Siménfalva Siménfalva | 7 | 1 | 1 | 5 | 7-27 | 4 |
12 | Gagy Gagy | 6 | 1 | 0 | 5 | 5-17 | 3 |
13 | Kobátfalva Kobátfalva | 6 | 0 | 2 | 4 | 4-15 | 2 |
Zetelaka II.–Zeteváralja 5–3 (2–1),
gólszerzők Benedek Zsolt (8.), Ilyés Richárd (33.), Csíki Balázs (76.), Miklós Norbert (81.), Miklós Zoltán (86.), illetve Péter Dénes (6., 61.), Balázs Sándor Norbert (78.);
Kápolnás–Bogárfalva 3–1 (1–1),
gólszerzők Majláth Szabolcs (33.), Benedek Csongor (84.), Bencze Tamás (90+3.), illetve Deák Norbert (11.);
Székelyvarság–Lövéte 3–3 (2–3),
gólszerzők Dénes Tibor (6.), Gál Csaba (21.), Szász Zsolt (70.), illetve Gergely Lóránd (1., 40.), Demeter Alfréd (45.);
Malomfalva–Korondi Ifjúság 2–0 (1–0),
gólszerző Miklós Levente (23., 80.);
Szentlélek–Farkaslaka 2–6 (1–4),
gólszerzők Balog Alfonz (36.), Hajdó László (72.), illetve Nagy Martin (5.), Ozsváth Arnold (21.), Balog Arnold (21., 29.), Jakab Artúr (48.), Fancsali Levente (75.);
Alsósófalva–Parajdi SK 1–1 (0–1),
gólszerzők Farkas Károly (61.), illetve Simófi Zoltán (43.).
Máréfalva szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Varság Varság | 7 | 5 | 2 | 0 | 22-10 | 17 |
2 | Malomfalva Malomfalva | 7 | 5 | 0 | 2 | 28-13 | 15 |
3 | Korondi Ifjúság Korondi Ifjúság | 6 | 4 | 0 | 2 | 8-8 | 12 |
4 | Kápolnás Kápolnás | 7 | 4 | 0 | 3 | 18-24 | 12 |
5 | Lövéte Lövéte | 6 | 3 | 2 | 1 | 25-5 | 11 |
6 | Parajdi SK Parajdi SK | 7 | 3 | 2 | 2 | 21-9 | 11 |
7 | Farkaslaki SE Farkaslaka | 7 | 3 | 1 | 3 | 25-17 | 10 |
8 | Szentlélek Szentlélek | 6 | 3 | 1 | 2 | 14-14 | 10 |
9 | Alsósófalva Alsósófalva | 6 | 2 | 2 | 2 | 10-8 | 8 |
10 | Máréfalva Máréfalva | 6 | 2 | 2 | 2 | 13-15 | 8 |
11 | Zetelaka II. Zeteleka | 6 | 2 | 0 | 4 | 15-19 | 6 |
12 | Bogárfalva Bogárfalva | 6 | 0 | 0 | 6 | 7-35 | 0 |
13 | Zeteváralja Zeteváralja | 7 | 0 | 0 | 7 | 12-41 | 0 |
Zord időjárás közepette lépett pályára a Sepsi OSK szombaton a Bukaresti Dinamo SK vendégeként a labdarúgó 2. Liga 18. fordulójában. A hóvihar sem állította meg a háromszékieket, a mindent eldöntő gólt pedig az utolsó pillanatban szerezték meg.
A pálya egészét hó borítja, a látási viszonyok sem a legjobbak a szombat déli összecsapáson a labdarúgó 2. Ligában.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!