Hirdetés

Döntetlen a sóvidéki fociderbin – gólból ezúttal sem volt hiány az Udvarhely és Csík körzeti bajnokságban

A Farcád–Alsósófalva találkozón kiszakadt a gólzsák
Fotó: Beliczay László

2022. április 26., 16:34

Hárommal vezetett a Parajdi SK az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság harmadik játéknapján. A korondiakat ez nem tántorította el attól, hogy megpróbálják a lehetetlent, erőfeszítésük a hosszabbításban fizetődött ki. Siménfalván a kapus volt a mérkőzés hőse, szinte minden etédi próbálkozást hárított. Csonka fordulót rendeztek görögkeleti húsvétkor a Csík körzeti bajnokságban, ahol csupán két mérkőzés szerepelt a programban.

2022. április 26., 16:34

Hétvégén újabb játéknapot tudott le az 5. Liga mezőnye. Udvarhelyszéken a sóvidéki települések összecsapásán a házigazda Parajd nagy fölényben játszott, rengeteg helyzetet kidolgozott, ezekből sok ki is maradt, de azért a második játékrész elején már 3–0-ra vezetett. Ekkor ébredtek a korondiak, két szögletből szorossá tették a találkozót, hogy aztán a ráadásban bevigyék a harmadik találatukat, így pontosztozkodással zárult a csata.

Hirdetés

Hasonló volt a képlet a Felsőboldogfalva–Kobátfalva mérkőzésen is. A házigazdák irányították a találkozót, csakhogy a vendégek lőtték a gólokat – tíz perc alatt kettőt is. A végjátékban pillanatok alatt lett egyenlő, ám a csattanó elmaradt, hiszen a boldogfalviak utolsó lövése a kapufáról nem befelé, hanem kifelé pattant. Itt is egált jegyeztek.

Farcádon nagyon sok gól született, Siménfalván is lehetett volna sokkal nagyobb különbségű a végeredmény, mint az 1–0-s etédi siker, csakhogy a hazaiak hálóőre bravúrt bravúrra halmozott.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Csíkszéken a B csoportban szünet volt, az A csoportból pedig a Csíkszentsimon–Csíkszentdomokos találkozót elhalasztották. A lejátszott mérkőzéseken a szentmihályi és a gyimesi csapat megszerezte első pontjait az új bajnokságban. A gyimesbükkiek Csíkszentkirályon szerezték meg a győzelmet, ahol a Borsáros többet kezdeményezett, de helyzetkihasználásban a vendégek voltak jobbak. Mindkét csapat számára megítéltek egy-egy tizenegyest, de csak a vendégek tudták a büntetőt gólra váltani, a hazaiak a büntetőből a kapufát találták el.

Öt gól született Csíkszentkirályon. A zöld-piros-fehérben játszó vendég gyimesiek nyertek •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Öt gól született Csíkszentkirályon. A zöld-piros-fehérben játszó vendég gyimesiek nyertek
Fotó: Veres Nándor

A szervezők újból felhívják a csapatok figyelmét, hogy minden egyes forduló hivatalos meccsidőpontját hétfőn délután teszik közzé a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület hivatalos honlapján.

Labdarúgó 5. Liga, Udvarhelyszék, A csoport, 3. forduló:

Homoródszentpál–Bögöz 1–0 (0–0),
gólszerző Nágó Domokos (90+2.);

Gagy–Malomfalva 1–3 (0–2),
gólszerzők Fazakas Levente (54.), illetve Tankó Zoltán (31., 61.), Vass Arnold (40.);

Oklánd–Zeteváralja 0–3 (0–0),
gólszerzők Csíki Miklós (49., öngól), Simma Emil (85., 90.).

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Zeteváralja Zeteváralja
3
2
1
0
8-2
7
2
Malomfalva Malomfalva
3
2
0
1
10-3
6
3
Homoródszentpál Homoródszentpál
3
2
0
1
4-7
6
4
Bögöz Bögöz
3
1
1
1
4-2
4
5
Oklánd Oklánd
3
1
0
2
2-7
3
6
Gagy Gagy
3
0
0
3
3-10
0

B csoport, 3. forduló:

Parajdi SK–Korondi Ifjúság 3–3 (2–0),
gólszerzők Ádám Ervin (15.), Fülöp Levente (43.), Ungvári Bence (59.), illetve Ambrus Zoltán (61., 85.), Sükei László (90+1.);

Felsőboldogfalva–Kobátfalva 2–2 (0–0),
gólszerzők László Zalán (80., 81.), illetve Kis Csaba (66.), Major Gáspár (75.);

Siménfalva–Etéd 0–1 (0–0),
gólszerző Koszó Zsolt (62.).

C csoport, 3. forduló:

Szentábrahám–Kápolnás 5–0 (1–0),
gólszerzők Bodó Balázs (18.), Gál Attila (51.), Szabó Zsolt (55.), Vass Andrei (64., 89.), kiállítva Benedek Szabolcs (51., Kápolnás);

Farcád–Alsósófalva 11–1 (5–0),
gólszerzők Balázsi Attila (11., 17., 59.), Benedek Elemér (28.), László Csaba (37.), Molnár Károly (45., 53., 69., 82.), Máthé Tamás (81.), Gyuri Róbert (89.), illetve Tófalvi Zsolt (90.);

Máréfalva szabadnapos volt.

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Farcád Farcád
3
2
1
0
16-4
7
2
Kápolnás Kápolnás
3
1
1
1
4-7
4
3
Máréfalva Máréfalva
2
1
0
1
6-4
3
4
Szentábrahám Szentábrahám
2
1
0
1
6-5
3
5
Alsósófalva Alsósófalva
2
0
0
2
1-13
0
•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

5. Liga, Csíkszék, A csoport, 3. forduló:

Csíkszentkirályi Borsáros–Gyimesbükki SE 1–4 (0–1),
gólszerzők Tánczos Alpár (84.), illetve Olteán Tihamér (31.), Gabriel Grosu (72.), Tankó Gábor (80.), Zamă-Orbán Róbert (90.);

Csíkszentmihályi Törekvés–Csíkszentimrei Töviske 2–1 (0–0),
gólszerzők Ruczuj Gellért (75.), Ambrus Antal (83.), illetve Demes Márk (87.). 

A Csíkszentsimoni FC–Csíkszentdomokosi SE mérkőzést (3. forduló) elhalasztották. 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!